Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Illúziók

"Nem érdemes álmodozni, illúzió volt a zöldprogram, mint a lottóötös."

Aki ma Magyarországon nem ijed meg a saját árnyékától, az pályázik. Vállalkozások, magánszemélyek jutnak ilyenformán milliós, sőt, százmilliós támogatásokhoz. Aki ügyes, pár év leforgása alatt egész birodalmat építhet maga köré állami és uniós pénzből. Persze a rátermettség mellé szerencse is kell, vagy inkább jólértesültség, hogy olyan projekteken törje a fejét az élelmes üzletember, amely igazodik az aktuális kormány elképzeléseihez.

Az ember látja azt a rengeteg beruházást, ami mind-mind pályázati forrásból valósul meg és valljuk be, kicsit irigykedik, hogy ő mindebből kimarad. És akkor jön egy nagyszerű lehetőség, ami kifejezetten a lakosságot, a kisembert célozza meg. Történt ugyanis, hogy a fejlesztési minisztérium pályázatot írt ki energiahatékonysági felújításokra, valamint energiatakarékos épületek építésére. Az elnyerhető összeg is kecsegtető.
Aki meglévő otthonát szerette volna korszerűbbé tenni nyílászárók cseréjével, homlokzati hőszigeteléssel vagy környezetbarát fűtési rendszer kiépítésével, az három-öt millió forintra számíthatott. Az új építésű otthonok esetében négy-hat millió volt a támogatási összeg. Ez már elég szép summa ahhoz, hogy töviről hegyire átböngésszük a kiírást, felvegyük a nyúlcipőt és tervet készíttessünk, ajánlatokat gyűjtsünk, megpróbáljuk összeállítani a többdossziényi dokumentációt. Több ezren próbáltak szerencsét, de legtöbbjüknek csalódnia kellett. Az eredetileg két és fél hónaposra tervezett programra szánt pénz (1,6 milliárd forint) ugyanis a harmadik napon elfogyott, így felfüggesztették a pályázatok befogadását. Az érintettek el sem akarták hinni, hogy ennyi vesződség, utánajárás és pluszköltség után egy fillérre sem számíthatnak. Pedig ez a nagy igazság. A békésebb természetűek visszazökkentek a hétköznapokba, konstatálva, nem érdemes álmodozni, illúzió volt a zöldprogram, mint a lottóötös. Mások szerint csak a jól értesültek tudták ennyi idő alatt beszerezni a papírokat, másképpen fogalmazva: az melegszik, aki közel van a tűzhöz.

A magam részéről ehhez annyit tennék hozzá, hogy időtlen idők óta szemesnek áll a világ – igaz, erre születni kell.

Olvasóink írták

  • 2. öröksoproni 2011. augusztus 26. 12:14
    „Ha nincs kapcsolatod, anyád házát is jelzálogosítják és temérdek biztosítékot kérnek, aztán a végén, amikor már inkább nem is kell a pénz, meg is mondják, hogy nem kapod meg. Nekünk eddig kizárólag ilyen eseteink voltak. A sikerdíjnak nevezett kenőpénzről nem is beszélve.”
  • 1. thermál 2011. augusztus 25. 07:17
    „Olyan kevés pénzt szánt az állam a zöld energia támogatására, hogy még a rokonoknak sem juott (elég). Az elmúlt időben tájékoztató brossúrákra is több jutott.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zöld Könyv

A kemény táblás, dísztokban és bőrkötésben kiadott könyv a Stefánia úti líbiai követségen bárki… Tovább olvasom