Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Huszonöt

Az önrendelkezés negyedszázada a kezdetkori derűt napról napra erodálja.
A jövő héten lesz huszonöt éves a Magyar Köztársaság, vagyis az újjáéledt magyar demokrácia. E negyedszázad értékelése nem könnyű, hiszen még megszületésének elnevezéséről sincsen közmegegyezés. A rendszerváltás és a rendszerváltozás is fennforog, utóbbival jelezvén, hogy mekkora rész illet ebből bennünket. Ám közkeletű a gengszterváltás is, mint fricska és ítélet.

Nos, egy negyedszázad hosszú idő. Például Horthynak is csak ennyi jutott, mégis egy egész korszakot neveztek el róla. Az övében az első húsz év sikertörténet volt, hiszen az egyharmadosra csonkított ország életképessé tudott lenni. Ám az utolsó öt éve mindezt semmivé tette.

A mi nemzedékünk számára e huszonöt nem tűnt hosszúnak, viszont annál küzdelmesebbnek. A magyar demokrácia és szabadság, s az önrendelkezés negyedszázada a kezdetkori derűt napról napra erodálja. A demokráciából csak a pofázás merészségét, a szabadságból a gátlástalanok virulását tudta ez idáig aprópénzre váltani. A szolidaritás és a szubszidiaritás uniós Európájára nem, csak a pénzére tartunk igényt. Az eurót viszont, köszi, de nem kérjük. Jól jön még belőle a szabad határ, a seft meg feketemunka.

A magyarságot mint létélményt nemhogy mélyen megélni nem tudtuk, politikai célzatból még szűkítgetjük is anyaországilag és túl. Nem esik jól nekünk, hogy önrendelkezésünkből fakadó felelősségünket kudarcainkért vállalnunk illenék. Bűnbakjaink (negyven év, nyolc év, unió és csatolt részei) magyarázatnak kényelmesek és kézenfekvőek. Beleuntunk a szabadságba, vagy talán fel sem nőttünk hozzá soha. Lazán odatérdelünk dobogónak pártjaink lábai elébe, miközben más se hagyja el szánkat, csak az önsajnálat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mint a mesében

Csodákat értünk már el így is. Csoda, hogy még vagyunk. Tovább olvasom