Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Húszas

Tudták, minden fillérre szükségük van: arra a húsz forintra is, ami föle volt a háromezernek.


Múlt szombaton – ami még munkanap volt – olvastak volt kollégái arról a férfiról (és családjáról), aki súlyos betegsége miatt veszítette el állását. A háromgyermekes család anyagi helyzete kétségbeejtővé vált, s emiatt volt kénytelen munkát vállalni a születése óta mozgássérült feleség.

Valószínűleg utolsó munkanapjuk volt az évben a bajba jutott férfi volt munkatársainak: egyikük sem keres százezreket, de egy pillanatra sem volt kérdés, ők is segíteni akarnak. Mégpedig gyorsan, még az ünnepek előtt. Mindenki összekaparta a zsebében lévő aprót, esetleg papír ötszázast: háromezer és húsz forint jött össze. Egy másik szaki táskájában talált még egy csokimikulást – három hete gyermekének vette, de véletlenül az egyik zsebben maradt. Előkerült még két csoki is, hisz volt kollégájuknak három gyermeke van. Azt már egyikük sem tudta, hol lakik a család, hisz albérlettől családtagokig vándoroltak: így a háromezer-húsz forintot borítékba téve a szerkesztőségünkbe hozták. Azt sem várták meg, hogy valaki lefusson érte, a recepción lerakták, üzenve, hogy nekik küldik.

Tudták, minden fillérre szükségük van: arra a húsz forintra is, ami föle volt a háromezernek.

„Miután megjelent az újságban, milyen módon kerültem figyelmetlenségem kapcsán adósságcsapdába, eljött hozzám egy helyi férfi. Kérte, üljünk le, beszélgessünk. Már az megnyugtatott, hogy meghallgatott: csendben ült, nem szólt egy szót sem, figyelt. Beszéltem kétségbeejtő helyzetemről, arról, hogy bár végigdolgoztam az életemet, időskoromra azt vágják a fejemhez, hogy a kamatok és a szerződések miatt soha életemben nem fogok kikerülni az adósságból" – így mesélt jótevőjéről egy idős asszony. A vállalkozó aztán ajándékokat hozott, besegített anyagilag, s saját költségén ügyvédet fogadott az asszonynak. A nevét sehol sem szerette volna viszontlátni, mert ő tényleg önzetlenül segített. Az elmúlt évek legszebb karácsonyát hozta el a néninek, aki most először érezte, hogy megbízhat valakiben.

Szakmunkások és vállalkozó: ők a több ezer segítőből, akik alapítványunkon keresztül vagy azon kívül értették meg a karácsony lényegét – gondolom, majd visszacsöppenek a karácsonyi és karácsony utáni „keresztanyától anyósig" roadshow-ba.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hedvig sorsa

Nagyképűen lesajnálhatnák most Szlovákiát, hogy az ő demokráciájukban egy súlyos testi sértésből … Tovább olvasom