Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Hétköznapi hős

Úgy tűnik, megmentette a mintegy negyvenmillió dollárt érő masinát.
Nagyon régen sokáig őriztem egy MIG–23MF vadászgép szürke kis darabját a Trabantom kesztyűtartójában. Hajdanán Soproni Károly őrnagy repülőjét képezte. A pilóta egy pápai repülőnapon a sokezres közönség szeme láttára szenvedett halálos balesetet. Már egy év is eltelt az eset óta, amikor kísérőnkkel a reptéren sétálva megtaláltam a fűben az alkatrészt. A pápai repülőkről készítettem riportot akkor. Egyiküktől megkérdeztem, hogy egy-egy társuk halála után nem félnek-e felszállni, de csak nevetett. Azt mondta, aki repülőbe ül, annak számolnia kell azzal, a technikának joga van meghibásodni.

Ez jutott eszembe tegnap a magyar honvédség legfrissebb repülős balesete után, amely akár tragédiával is végződhetett volna. Az egyik Gripen vadászgép hason ért földet a kecskeméti katonai repülőtéren, mert az orrfutóműve meghibásodott – nem lehetett teljesen behúzni. A pilóta több mint egy órán át körözött a levegőben, amíg az üzemanyag kifogyott a gép tartályából, majd megkísérelte a kényszerleszállást. Miután a géppel betont ért és már irányíthatatlanná vált, a pilóta csak akkor katapultált. Csigolyatöréssel és -repedéssel megúszta az esetet és a tettével, úgy tűnik, megmentette a mintegy 40 millió dollárt érő masinát, hiszen az első vizsgálatok alapján a gép sérülései javíthatók. Ezért a honvédelmi miniszter az egyik legmagasabb katonai kitüntetést, a Hazáért érdemjelet adományozta Kádár Sándor őrnagynak.

Sokan talán azt gondolják, a pilóta csak a munkáját végezte és az esküjéhez hűen tette a dolgát. Én azonban ugyanúgy hétköznapi hősnek tartom őt, mint anno az amerikai Chesley „Sully" Sullenbergert, aki a jeges Hudson folyó vizén landolt az Airbusszal, megmentve ezzel százötvenöt ember életét. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Történelemlecke

Olyan területre keveredett a kormány, ahol egy piacgazdaságban nincs keresnivalója. Tovább olvasom