Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 24°C Még több cikk.

Határesetek

Kevés logikus indok hozható fel a sokkal inkább visszaélésekre és törvénytelen adatbázis-építésre, mintsem a választókkal való közvetlen kapcsolat kialakítására használható ajánlószelvények rendszerének megtartása mellett, arra pedig még kevesebb, miért kellene a jelölteknek arányaiban is többet gyűjteni, mint eddig.

Áder János Kinek az érdeke? címmel írt tanulmányt még az 1991-es Magyarország politikai évkönyvébe arról, hogyan született meg az a választási törvény, amely kisebb változásokkal 1990-től egészen 2010-ig meghatározta, miként áll fel az Országgyűlés, s végső soron, hogy milyen kormány gyakorolja a végrehajtó hatalmat. Ebből és más forrásokból is tudható, hogy az 1989-es nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szabad Demokraták Szövetsége jó darabig azért küzdött, hogy a képviselők döntő többségét egyéni körzetben válasszák meg, s az országos lista csupán minimális korrekciós szerepet töltsön be. Ha így maradt volna, az MSZMP utóda, az MSZP a végül bekövetkezettnél is nagyobbat bukik 1990 tavaszán, az SZDSZ–MDF mandátumkülönbség pedig még nagyobb az utóbbi javára. Négy évre rá, 1994 januárjában az MDF és az SZDSZ kart karba öltve emelte fel a parlamenti küszöböt négyről öt százalékra, amivel később a saját dolgukat nehezítették meg.

Mindezt annak kapcsán írtam, hogy a Lázár János Fidesz-frakcióvezető által múlt héten beterjesztett választásitörvény-javaslat az ellenzéktől mindent kap, csak éppen dicsérő szavakat nem. A bírálatok két érvre mennek vissza: a tervezet a Fidesznek kedvez, illetve hogy megalkotásakor nem egyeztettek más pártokkal. Kezdjük az elsővel: ahogy néhány elemzés már kimutatta, a kormánypártnak maga felé hajlott a keze több nagyváros választási körzeteinek átszabásakor; emellett olyan szabályok lépnének életbe, amelyek révén a győztes a 2010-esnél számottevően rosszabb eredmény esetén is koalíciókötési kényszer nélkül lenne képes kormányalakításra. Az utóbbi paragrafusok azonban nem a Fideszt, hanem a mindenkor legerősebb pártot erősítik tovább. Az imént idézett történelmi példák is igazolják, hogy amiről ma úgy látszik, hogy az egyik pártnak jó, arról már néhány hónap vagy év múlva kiderülhet, hogy a másikat segíti. A jogszabálytervezet akár azt a lehetőséget is magában rejti, hogy az ellenzék könnyebben szerezhet kétharmados többséget, aminek birtokában aztán lebonthatja a „nemzeti együttműködés rendszerét".

Kis pártként az LMP ugyanakkor joggal háborog a jelöltállítás nehezítésén. Kevés logikus indok hozható fel a sokkal inkább visszaélésekre és törvénytelen adatbázis-építésre, mintsem a választókkal való közvetlen kapcsolat kialakítására használható ajánlószelvények rendszerének megtartása mellett, arra pedig még kevesebb, miért kellene a jelölteknek arányaiban is többet gyűjteni, mint eddig. Hogy aztán a Fidesznek egyébként jó-e, ha emiatt a legközelebbi voksoláson kevesebb induló lesz, az egyáltalán nem biztos.

Az előzetes egyeztetések elmaradását is érdemes tágabb összefüggésben nézni. A jobboldali ellenzék 1994. szeptember 30-án kivonult a parlamenti ülésteremből, tiltakozva a Horn-kormány önkormányzati törvénycsomagja ellen. A MSZP–SZDSZ koalíció ennek ellenére – mindössze két és fél hónappal a helyhatósági választások előtt – megváltoztatta a játékszabályokat (többek között kettő helyett egy választási fordulót és közvetlen polgármester-választást vezetett be). Legfeljebb azon zsörtölődhetünk tehát, hogy ami tizenhét éve a demokrácia akadozásának tetszett, ma már megszokott üzemmenet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Más filmet nézünk

Hogy a leképezett valóság homlokegyenest más legyen egy politikus és egy átlagember szemével, az… Tovább olvasom