Kisalföld logö

2018. 11. 16. péntek - Ödön 2°C | 10°C Még több cikk.

Gerinc

Minden, ami ezután következik: irodalomtörténet.
 
Szelíden fohászkodott egy versében Kányádi Sándor, ne tagadja meg tőle holtában sem áldását az Úr. A koszorúktól, virágoktól magasodó sírhant egy lezárt költői életművet tett véglegessé a szombati búcsúval. Nem lesz több új vers, nem lesznek hosszan mesélt anekdoták. Minden, ami ezután következik: irodalomtörténet. 
A költő, aki soha nem magának írt, nem magának élt – egy közösségnek adott olyan biztos gerincet, amire a legnehezebb időkben is lehetett támaszkodni, sorsot cipelni egyenes tartással, tiszta tekintettel. A maga békéjét úgy találta meg a világ rendjében, hogy mélyen figyelte a lélek rezdüléseit, az isteni sugallatokat. A gondviselés örök figyelmét meglátta egy öreg kútban, megrozzant malomban, a Nagyküküllő folyásában, fenyők ringásában, a mindenség morzsáiban. 

Nagygalambfalván a családi sírkert lett hamvainak őrzője, ahol szerényen búcsúztak tőle a gyászolók. Ma megjelenő Regényújságunkban Kányádi Sándor költőre emlékezünk, aki úgy lett a nemzet egyik legnagyobbja, hogy kivirágzott keze alatt az édes anyanyelv, szivárványhidat építve a magyarok között. 
Egy árnyas diófa alatt mindig kinyithatunk egy jó könyvet – mesélte – és közben megérinthetjük a gerincét, minek a simogatása örökre az ujjbegyünkben rejtezik. 

Hasonló érintésben legyen szép verseinek az emlékezete, ahogy a strófába szedett gondolataiból tapinthatóvá válik a gerinc. Könyveiben Kányádi Sándoré, aki „tócsákkal nem szövetkezett, / liliomok fürödtek benne, / úgy tűnt el, amint érkezett".

Éltében, s holtában Áldással.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szivárvány

˝Az emberi jogok egyformán vonatkoznak valamennyi emberre.˝ Tovább olvasom