Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Fölszállott a páva

Különbséget tehetünk a között, hogy valakit bűncselekmény híján felmentenek vagy pedig előzetesből házi őrizetbe helyeznek, azt is első fokon.
A bíróság aligha tudna bármi olyat tenni Budaházy ügyében, amivel ne sugallna valamit azoknak, akik csillapíthatatlanul áhítják a sugallásokat – ha bent tartja az ünnepelt „hazafit", akkor azért, ha nem, akkor azért. Pedig ezzel semmi mást nem akart a bíróság sugallni, mint hogy Budaházy már két éve van rács mögött, ez hosszú idő, s az eljárás még sokáig tarthat.

Egyébként lehet vitatkozni azon, hogy elegendő biztosíték-e a házi őrizet, ott, ahol nem véletlenül hivatkoztak korábban a bűnismétlés veszélyére, de ettől függetlenül is azt tanácsolom: fosszuk meg ezt az ügyet a legendák külsőségeitől, mert semmi szokatlan nincs a döntésben. Ez pontosan így szokott ilyenkor zajlani: a védelem hivatkozik az időmúlásra, a családapának és gyermekeinek szívszaggató helyzetére, a család szerepére a társadalomban, általában és különösen. Most csak annyi ezzel kapcsolatban a szokatlan, hogy a család szentsége hozzájárul a mártírképhez és szíven találja talán azokat, akik egyébként más vádlottak esetében ilyenkor jó vastagon oda szoktak írni az internetes fórumokra: „Kit hat meg? – gondolt volna a gyerekeire akkor, amikor elkövette…"

S bár mondom, a házi őrizet még nem az ítélet megelőlegezése, az első nap örvendései radikális körökben egy hajszálra voltak attól, hogy Budaházyt felmentett hősként cipeljék körbe a vállukon, sajnos ezt a hajszálat ünneprontó módon a házi őrizet jelenti, amelynek biztonsági szabályzatát nem ismerem, de biztos van benne valami a vádlott elcipeléséről. Na és az ünneplők kedvét nem én akarom ezzel elrontani, azért különbséget tehetünk a között, hogy valakit bűncselekmény híján felmentenek vagy pedig előzetesből házi őrizetbe helyeznek, azt is első fokon. A kettő közül csupán az egyiket lehet győzelemnek tekinteni, a másikat – de gyűlölöm így ezt a szót – csak kommunikálhatják annak és kommunikálják is. Aztán mindjárt belekommunikálja a radikális párt Gyurcsány Ferenc nevét, aki már majdnem egy hete „akár terrorista is" a Balsai-jelentés szerint, s minek azzal húzni az időt, hogy legalább fogalmilag feldolgozzuk ezt a brutális szót.

A lényeg most, hogy azonnal egy olyan mérlegre kerüljön Budaházy György neve, aminek a másik serpenyőjében Gyurcsány Ferencé áll, mert ettől a Jó és a Rossz politikai misztériumjátékává válik a dolog azok szemében is, akik a „hazafi" szó mellé meghittebben muzsikáló fogalmakat is társítanak még a terrorizmus vádján kívül.

S ez egyébként annak elismerése, hogy a mártírképhez egy gonoszra is szükség van a másik oldalon, s ha ő – tegyük fel a szerintem lehetetlent – tényleg börtönbe kerülne, bajban lenne a „hazafi", amíg nem talál magának hozzá hasonlót. Neki ő és a szélsőséges szervezetek egész sora hálás lehet – nem kicsit, nagyon.

Olvasóink írták

  • 2. k29680 2011. október 05. 19:42
    „Csak egy gondolat.Több mint két év előzetesben.Ennyi idő alatt ha bűnös lenne és lenne bizonyíték ellene,szerintem már megvádolta volna az ügyészség.Nem látom ésszerűnek az egész dolgot.Hacsak valóban nem politikai szempontok alapján történik....”
  • 1. pirosász 2011. október 05. 08:36
    „Szerintem gyurcsányt is előzetesbe kellene vágni! Majd csak akad valami két-három év alatt amivel meg lehetne vádolni! Meg különben is gyurcsány gyerekei már nagyok! Ha gyurcsány nem kerül börtönbe az nagy bukta lesz a fidesznek!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nekünk való

Az, hogy ezek a műsorok olyanok, amilyenek, persze nem véletlen: ezt nézi a nép. Tovább olvasom