Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Fizetni kell

Hozzászoktatott bennünket ahhoz, ami egyébként nem igaz: minden ingyen van.

Friss hír az internetről: az új törvény szerint az első figyelmeztetés 45 ezer forint körüli összegbe kerülhet az illegális fájlcserélő rendszert használóknak. A rendelkezés elébe akar menni a szerzői jogok megkerülésének és az illegális terjesztésnek. Magyarán ez azt jelenti, hogy az eddigieknél keményebben büntetik azokat, akik zenét, filmet töltenek le a világhálóról jogtalanul, azaz nem fizetnek érte. Saját becslésem szerint a rendszeresen internetezők nagyobb része ilyen.

Mielőtt közülük többen a szívükhöz kapnak, elárulom, a hír Németországból származik. Ott is szélmalomharcot vív a hatóság a jogtalan letöltésekkel szemben, bár már 4,3 millió torrentező kapott átlagban 800 eurós, vagyis 230 ezer forintos bírságot fejenként. Ez ott sem kis pénz. Tehát kicsit szigorúbban veszik a dolgokat, mint nálunk. Egyelőre.

Természetesen én sem vagyok érintetlen ebben a témában, de őszintén remélem, hogy sikerül visszaszorítani a lopásnak ezt a módját. Mert bár sokan csodálkoznak ezen, bizony ez ugyanolyan lopás, mint amikor valaki a boltban elemel egy DVD-t. Mert a boltban sem pusztán a lemezt kell megfizetni, hanem elsősorban magát a szellemi alkotást. Az persze csak egy fogalom, de érték. Nem beszélve mondjuk egy film nagyon is valóságos költségeiről.

Az internet egyébként korai szakaszában nagyon elkényeztette a felhasználókat. Hozzászoktatta őket, azaz bennünket ahhoz, ami egyébként nem igaz: minden ingyen van. Aztán a zenészek, filmesek nagyon gyorsan rájöttek, valamit tenni kell, mert alig fogynak a lemezek, kevesen járnak moziba. Csak egy példa: Magyarországon egy aranylemez a bakelitkorszakban 100 ezer eladott példányt jelentett. Ma kétezret. És nem hiszem, hogy kevesebben hallgatnak zenét ma, mint harminc éve.

Szóval jó, ha már most kezdjük emészteni: ami érték, amit használunk, azért előbb-utóbb fizetni fogunk. Vagy előre, vagy a többszörösét utólag.

Olvasóink írták

  • 1. 5.Hadsereg 2013. július 09. 19:26
    „Érdekes a hír és a felvetés, hogy semmi sincsen ingyen. Azzal kezdődött a beetetés, mint a kábítószereseknél kóstoltasd meg, szoktasd hozzá, azután kaszálunk. Mindent elkövetek az érdekeltek, hogy még a tanyavilágban is legyen INTERNET. Egyrészt valójában az internet nagyon jó, de inkább az információhoz gyors hozzájutás a népbutítás eszköze, remélem, nem kell elmagyarázni, hogy miért is. A szellemi termékek után járó jogdíjakat fizetség meg az interneztet üzemeltetők, mer az erőszakos reklámokból úgyis nagy hasznot, extraprofitot szakítanak. S meg van oldva a dolog a számítógépen megnyitott oldalak témaköröket a szerver egyébként is rögzíti, egyszerű számlázni és így a szellemi terméket előállítok, a pénzükhöz jutnak, na meg egészségesebbek leszünk nem fogunk reggeltől reggelig a gépelőt ülni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Semmis a semmis

A fagyi visszanyalt: a bankellenes „kormányhangulat” és a felülvizsgálat az utcára… Tovább olvasom