Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Figyelnek

Szinte minden cselekedetünkkel szembesíthetnek bennünket egyszer.

Az amerikai titkosszolgálat lehallgatta a fél világot – ezen háborog a világ lehallgatott fele. Magyarországon is téma az ügy, azt vizsgálják például, vajon Orbán Viktor telefonjaira is kíváncsiak voltak-e az amerikaiak, vagy megelégedtek Merkel kancellár asszony beszélgetéseivel? Közben nálunk központi téma volt még ezen a héten is a bajai álvideó ügye. Itt is kukkolás történt, pontosabban álkukkolás.

A két téma nagyságrendjéről kár lenne vitát nyitni – mondaná Virág elvtárs. De ő azt is mondta, hogy „mi mindent tudunk magáról, Pelikán". Valóban így volt, ismerték még azt is, amit a derék gátőr sem tudott saját magáról. És ez jobbára mindenkire igaz lehetett annak idején. Pedig miféle eszközeik voltak az akkori hatalomnak – a besúgók hadán túl? Telefonlehallgatás? Ugyan már, alig volt valakinek készüléke. Most viszont merőben más a helyzet.

A két említett példa abban közös tehát, hogy ez hatvan évvel ezelőtt biztosan nem történhetett volna meg, ehhez kellett a mai technikai fejlettség: a mindenki kezében ott lévő a mobiltelefon, a rejtett lehallgatáshoz szükséges technika, a filmfelvételre alkalmas tenyérnyi kis kütyü. S még egy csomó más eszköz és módszer fenyeget, amiről a hétköznapi ember nem is tud.

Mindez arra figyelmeztet, hogy szinte bármikor bárki lehallgatható, mozgása követhető, cselekedetei, szavai rekonstruálhatóak és visszajátszhatóak. Szinte minden cselekedetünkkel szembesíthetnek bennünket egyszer. Nagy kérdés, hogyan viszonyuljunk ehhez a helyzethez.
Az egyik lehetséges és érthető reakció az, hogy „bezárkózunk": nem facebookozunk, nem beszélünk bizalmas dolgokat skype-on, de telefonon sem. Nem írunk alá semmit, és nem adunk meg adatot sehol sem. Azaz kerüljük azokat a lehetőségeket, amelyek révén mások, illetéktelenek vagy akár „illetékesek" hozzájuthatnak a velünk kapcsolatos információkhoz.

És van egy másik lehetséges út. Egyrészt megmutatunk magunkról mindent, amire úgy általában kíváncsiak lehetnek az emberek, de amiből semmi hátrányunk nem lehet. Emellett pedig nem mondunk és nem teszünk olyat, még titokban sem, ami, ha kiderül, ráfázhatunk. Például nem hazudunk, nem lopunk és nem csalunk.

Igen, ez egy kemény világ.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beszédes plüssök

Feladni nem akarták sohasem, mert tudták, hogy ezzel is tartoznak azoknak, akik nem élhették meg ezt… Tovább olvasom