Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Esélytelenül

Budapest nem ért meg egy nukleáris háborút.

Ma 58 esztendeje, hogy a szovjet hadsereg brutális beavatkozásával elkezdődött s néhány nap alatt végérvényessé vált a magyar forradalom bukása, s bár azóta is sokan szeretnék hinni, hogy volt esély a győzelemre, valójában az első perctől reménytelen harc folyt a szabadságért. Az ábrándok a korabeli szovjet és a nyugati politikából egyaránt táplálkoztak: abból, hogy egy évvel korábban, 1955-ben a szovjetek kivonultak Ausztriából; ezzel párhuzamosan pedig az Egyesült Államok propagandájában hosszú idő óta a rab népek felszabadítását hirdette. E két tényező hatására sokan gondolhatták úgy, itt az idő kiszakadni a szovjet érdekszférából.

Félreértették a helyzetet. Moszkva Ausztria esetében olyan államot adott fel, amelynek csupán negyedét tartotta megszállva, s ráadásul lépéséért cserébe teljesítették követelését, az ország semlegességét. Hazánk ezzel szemben szőröstül-bőröstül a keleti blokk tagja volt: a Kreml mit kaphatott volna azért, ha egyoldalúan engedi, hogy az osztrák útra lépjünk? Nyilván semmit. Másrészt az USA soha nem mondta, hogy katonailag támogatna egy szovjetellenes fegyveres felkelést; az más kérdés, hogy megnyilvánulásait aki akarta, így is értelmezhette. Talán fogalmazhattak volna őszintébben, de ettől még nehezen vitatható: Budapest nem ért meg egy nukleáris háborút.

A forradalom mindig öntörvényű, s noha a magyar ’56 nem érte el céljait, két olyat viszont igen, amelyet ki sem tűzött: a második világháború után először mutatta meg kendőzetlenül az abban az időben sok helyütt modernnek, progresszívnek gondolt szovjet hatalom igazi természetét, emellett megváltoztatta a magyarokról a világban alkotott negatív képet (lásd: „Hitler utolsó csatlósa"). Már csak ezért sem volt hiábavaló az irracionális küzdelem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másféle csend...

˝A temető csendjében érdemes számot vetni az élettel, az életünkkel. A léttel.˝ Tovább olvasom