Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 19°C | 28°C Még több cikk.

Erődemonstráció

A pénteki győri eset nem ebbe a körbe tartozott.
 
Hány millió forintot kell rabolni ahhoz, hogy egy fél város életét megbénítsa a forró nyomot ütő rendőrség? Kettőt, hármat? Esetleg többet? A pénteki esetben még nem tudjuk, egyelőre ugyanis nem árulták el, mennyit vitt el a tettes az iciripiciri győr-bácsai postáról, az viszont biztos, hogy tízezrek napja ment veszendőbe múlt pénteken a lezárások miatt. Ezrek nem értek oda gyerekükért a bölcsődébe, óvodába, iskolába, voltak kénytelenek lemondani programjukat, álltak másfél órát dideregve a buszmegállóban.

És a lezárás még csak nem is volt hermetikus, s így értelme minimum megkérdőjelezhető. Én magam is az induljak, ne induljak kérdésen tépelődve álltam a szerkesztőség ablakánál négy óra tájékán, és hitetlenkedve néztem a kétszer két sávon tömött sorban álló, hosszú percekig nem moccanó kocsisort az 1-es főúton, amikor enesei kollégámtól érkezett a hír, hogy a Metro áruház felé gond nélkül el lehet hagyni a várost; egy másik munkatársam pedig eközben kis utcákon úgy hazaért Kisbácsára, hogy rendőröket nem is látott. A balszerencsésebbek viszont olyan buszon ültek, amely egy óra elteltével is csak a Dunacenternél járt. Normális, Margit, normális? – idézhetnénk Besenyő Pista bácsit, de maradjunk a higgadtság talaján; mindenesetre még így is nehéz elképzelni, hogy a rabló, csomagtartójában a pénzeszsákkal, pont arra akart volna távozni Győrből, ahová kivonult a rendőrség.

Van az a helyzet, amikor egy efféle erődemonstráció indokolható: ilyen volt például a móri mészárlás, amikor utólag kiderült, hogy a gyilkosokat is megállították, csak éppen futni hagyták. Egyelőre minden jel arra mutat, hogy a pénteki győri eset nem ebbe a körbe tartozott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mundér

Fontosabb volt a mundér, mint egy városnyi ember. Tovább olvasom