Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Dr. Hoffmann és dr. Schmitt nem elemi szinten tanít bennünket

Ha a saját szakdolgozatomban csak 4-5 oldalt átemeltem volna más munkájából, a történelem tanszék legkarakánabb tanára a harmadik emeletről hajította volna ki a dolgozatomat az ablakon.

Ezekben a napokban oly jelentős érdeklődés kíséri köztársasági elnökünk, dr. Schmitt Pál disszertációját, hogy pár mondat erejéig mi is kénytelenek vagyunk vele foglalkozni publicisztikánkban.

Először is ingyen és minden plágiumgyanú nélkül felajánlom azt az ötletet a Köztársasági Elnöki Hivatalnak, hogy bátran nyomtassák ki Elnök úr kisdoktori értekezését több ezer példányban – itt a soha vissza nem térő alkalom a bestseller listák élére ugrani.

Közelálló barátoknak, ismerősöknek – az egykori opponenseknek, egyetemi tanároknak, tanszékvezetőknek, dékán és rektor úrnak – természetesen díszkötés dukálna a "remekműből", legalább olyan minőségi munka, mint az új alkotmány díszpéldányai.

Dr. Schmitt Pál szerint 1992-ben teljesen rendben volt kisdoktori értekezést benyújtani úgy, hogy a dolgozat egyes részeit – bagatell 180 oldalt – szóról szóra átmásolunk valaki korábbi tanulmányból.

Tekintettel, hogy ’92-ben jelen sorok írója épp általános iskolás ötödikes diák volt, nem tudok érdemben hozzászólni ahhoz, mit is kellett a kilencvenes elején letenni az asztalra a doktori címért.

Azzal viszont tisztában vagyok, hogy 2004-ben miként zajlott a szombathelyi főiskolán a "mezei" diplomamunkák védése.

Maradjunk annyiban, hogyha a saját szakdolgozatomban "csak" 4-5 oldalt egy az egyben átemeltem volna más munkájából, a történelem tanszék legkarakánabb tanára a védés ünnepi pillanataiban (is) a harmadik emeletről hajította volna ki a dolgozatomat az ablakon.

Abból a szemszögből mindenképp "igaza van" Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivőnek, hogy Elnök úr jól kiérlelt disszertációja "bulvárkacsa", mivel így olyan fontos témákra, mint a például a közoktatási törvényjavaslatra sem műsoridő, sem nyomdafesték nem marad.

Holott a szóban forgó törvényjavaslat gőzerővel restaurálná a hetvenes évek maradi oktatási politikáját 2012-ben - az internet, a mobilkommunikáció vagy a Facebook korában.

Persze, így agyon lehet majd büntetni a neveletlen, izgága gyerekeket, vigaszdíjként egyes tanárok biztos élvezni fogják a tévedhetetlen igazságosztó szerepét, ha már tisztességes fizetést úgy sem visznek haza.

Végzett tanárként szívesen olvasok oktatással foglalkozó interjúkat, cikkeket, s azt egészen megdöbbentőnek tartom, hogy a jelenlegi oktatási államtitkárban, Hoffmann Rózsában fel sem merül annak a lehetősége, miszerint talán a tanárok is tehetnek a figyelmetlen gyerekek zavaró viselkedéséről.

Nem a tanárnak kellene véletlenül olyan órákat tartani, hogy a tanulás sok-sok pillanata élményszámba menjen? Igaz, 1974-es mentalitással maga a kérdésfelvetés is minimum sarokban térdepelést von maga után.

Mivel nem szeretnék sarokban térdelni vagy kokit kapni, tételezzük fel, hogy nincs igazam, s igenis vaskalapos iskolai nevelésre van szükség a mai tizenéveseknek.

Azt ugyanakkor továbbra sem értem, hogyha a kormány államosítja az iskolákat, honnan akarja előteremteni ennek az anyagi hátterét?

Mértékadó közgazdászok szerint durván évi 300 milliárd forint körüli összegre lenne mindehhez szükség, de a tervekben a finanszírozás felvázolása balladai homályba vész.

Végszóként, rögzítsük: amennyiben az iparűzési adó egyik leghúsosabb falatját, a győri Audi évi 8,5-9 milliárdját vinnék az közösbe – az bizony csepp lenne a tengerben.

A hetvenes évek oktatásának időutazásos, államosításos kalandjához egyértelműen bántóan kevés ez a pénz, de elvonás esetén ahhoz pont elég, hogy Győr fejlődését sikerüljön taccsra vágjni.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Korrekt5 2012. január 25. 22:48
    „....itt valaki irta, hogy ha igy meg ugy volt és ez már megtörtént, akkor ne bojgassuk.....ez már nem semmi.....ez Magyaroszág.....a legalapvetö morállal nincsenek tisztába :-(

    ..igen!....minden képesitést amit csalással szereztek el kell venni!!
    .....mert ezért áll ott az ország ahól :-(”
  • 20. dsj 2012. január 21. 19:12
    „Aki doktori disszertációban képes mások eredményeivel ékeskedni, nem saját kutatási eredményeket, nem eredeti gondolatokat közölni, az méltatlan dolgot cselekszik. Doktori címet szerezni nem kötelező. Aki nem képes saját kutatásai és / vagy idegen, de megnevezett források adatainak, információinak felhasználásával, továbbfejlesztésével új tudományos, vagy gyakorlati eredményeket létrehozni, az ne fáradjon ezzel. Schmitt Pállal az a fő probléma, hogy egész életére jellemző volt az idegen tollakkal való ékeskedés, a minden áron való karrierépítés. A hangsúly a "minden áron"-on van.”
  • 19. RickCartman 2012. január 20. 22:58
    „Jó és igaz cikk. Ráadásul a helyzet még ennél is súlyosabb. Nem hogy 4-5 oldalt, vagy 180-at (!!!), de egy szót sem szabad átemelni szakirodalmi hivatkozás nélkül. Nyugalom, kedves szerző, így volt ez ´92-ben is, 2004-ben is, és korábban is, még az "átkosban" is, mikor erre külön felhívták figyelmünket opponenseink. Most is így van: nem hogy doktori disszertációban tilos, de még egy "mezei" szakfolyóiratban sem szabad így közölni egy sort sem.
    Pali bácsi "bebukott". Szóltak már neki a német védelmi miniszter esetéről? Maradt még benne egy kicsi becsület? (már nem is szakmai, de erkölcsi?) Úgy tűnik, nem.
    "Bebukott" szegény. Ez van. Még sajnálnám is. Rémesen kellemetlen lehet a "nemzet töltőtollaként" élni, pártoktól független, a nemzet egységét megtestesítő álamfő (sic!) helyett hatalomba tolt, üres kesztyűbábként vigyorogni.
    De legalább most, ilyenkor tisztességesen meg lehetne szabadulni ettől a nem rá szabott szereptől, és vissza lehetne vonulni valami zsíros sine cura sportállásba. Miért nem teszi? Igen, Göncz Árpád után nagyon magas a mérce, értem én azt. De becsület, tisztesség, erkölcsi tartás, drága szállodaigazgató elvtárs, hát azok hol vannak? Egy kis morzsáért, egy "köszönöm, távozok" halk sóhajtásért egy nemzet lenne önnek hálás...”
  • 18. Bokk 2012. január 20. 18:53
    „http://www.peticiok.com/a_schmitt_pal_doktori_cimet_illet_plagiumgyanu_kivizsgalasaert”
  • 17. öröksoproni 2012. január 20. 18:13
    „chihiro
    Bizony igaz ez teljességgel. Már óvodában NEM TUDNAK a gyerekek játszani, mert képernyőre vannak szocializálva. A gyerek nem magától, csak úgy, véletlenül lesz valamilyen, hanem szülői, családi minta alapján. Ha otthon azt hallja, hogy "okos vagy te drágám, hülye az a tanár, hogy nem veszi észre, ne is foglalkozz vele!", akkor az a gyerek nem fogja a tanárát tisztelni. Mert azt látja, a szülei sem tisztelik. Mindazonáltal nem ez a megfelelő út, amit Hoffmann és a kormány preferál. Nagyon elhibázott út ez, és luxus, hogy megengedjük, hogy a gyerekeinken kísérletezzenek.”
  • 16. dsj 2012. január 20. 17:39
    „Azért azt szeretném megjegyezni a doktori disszertációkkal szembeni kritériumokkal kapcsolatban (is), hogy most is, sőt már akkor voltak olyan egyenlők elbánások, amelyek még egyenlőbbek voltak a többinél. Ha értitek, mire gondolok. ...”
  • 15. podzol 2012. január 20. 15:24
    „chihiro!

    Azért a kettő között van egy kis különbség: ha az érettségin, vagy államvizsgán nem veszik észre, hogy puskáztál, akkor az utólagosan már nem is fogják tudni bizonyítani, így milyen alapon vennék vissza 20 év múlva EZÉRT a diplomád. Azonban ha a szakdolgozatod (disszertációd) nem saját kútfőből készült az utólagosan is könnyen igazolható (lenne), így szerintem vissza is vehető.”
  • 14. embertelen 2012. január 20. 14:57
    „moderálva offtopic”
  • 13. gig-big 2012. január 20. 14:48
    „Persze, hogy a Schmitt írta. Tele van helyesírási hibával.
    A cikkíró stílusáról és kollegalitásáról pedig csak annyit: újságírónak zsenge (pedig ennek a szakmának is félelmetes mélységei tárultak fel az elmúlt 10-20 évben), pedagógusnak nulla. Jobb is, hogy csak "szívesen olvasgat", remélem, nem tanít sehol az ilyen.”
  • 12. chihiro 2012. január 20. 13:53
    „utólag szerintem felesleges csámcsogni Schmitt Pál dolgozatán. Ha akkor nem vették észre, akkor most már mindegy. Ez olyan, mintha valaki puskázott volna az érettségin vagy az államvizsgán (jelentem, elég sokan tették), s 20 év múlva kiderül, ezért elvesszük az érettségijét, diplomáját. Ha akkor elfogadták, akkor ez van...”
  • 11. Ovinkor 2012. január 20. 13:21
    „1. Infamous 2012.01.20. 10:21
    Nevetséges. Sokkal keményebb munka kellett a rendszerváltás előtt diplomát szerezni. A kisdoktorik átpasszírozása majd átminősítése jellemzően a ´90-es évek elejére esett.”
  • 10. keti 2012. január 20. 13:12
    „Nekem 2001-es a diplomamunkám. Nem doktori, egy egyszerű főiskolai diplomamunka. De: nálunk 8 oldalért is elégtelenre értékelték volna a dolgozatot, nem 180-ért. Szakirodalmat lehet felhasználni, sőt kell is, de a felhasználás nem azt jelentette, hogy bemásolom a dolgozatomba a szakirodalomból az anyagot, hanem elolvastam egy rahedli, a témában íródott könyvet és ez alapján fogalmaztam meg a dolgozatomban. Természetesen a felhasznált irodalom jegyzékébe bekerültek ezek a könyvek.”
  • 9. chihiro 2012. január 20. 13:10
    „Engem felháborít ez a cikk! Egyetértek Örkénnyel.
    A pedagógusokat lehúzó rész nagyon "kedves" egy "kollégától". Gondolom, Ön sem azért lett inkább újságíró (és nem töritanár), mert felemelő élmény a mai gyerekeket tanítani. Fiatal pedagógus vagyok, aki főiskolásként tanítási versenyt is nyert az - ahogy Ön írta - élményszámba menő tanóráival, de egyre inkább gondolkodom, hogy feladom az álmaimat, s otthagyom a pályát, mert a mai gyerekeknek (és a szüleiknek!) semmi sem jó! A diákokat semmi sem érdekli. Ezt értse úgy, hogy SEMMI! Kedvenc időtöltésük az alvás, fekvés, facebook. Nem találkoznak személyesen iskolán kívül barátaikkal csak facebook-on, nem írnak házit, nem szeretik egyik tanórát sem. Mindent kipróbáltam már, de mindenben a rosszat, a hibát keresik. Semmi sem elég nekik. Egy dologgal lehet boldoggá tenni őket, ha "gépezhetnek".
    Nem beszélve a mai gyerekek és szüleik magaviseletéről, hangnemükről, stílusukról. Kívánom mindenkinek (főleg a cikk szerzőjének), hogy próbáljon 1 hétig egy átlag iskolában (nem a válogatott gyerekeket gyűjtő iskolában) olyan órákat tervezni, hogy a gyerekek élvezzék és tanuljanak is belőle. Mindemellett tűrje el a szülők kritikán aluli viselkedését.
    Tisztelet a kivételnek!”
  • 8. oaxacaca 2012. január 20. 12:16
    „Háááát valami ilyesmi jutott eszembe nekem is. Nem mertem volna megtenni hogy másolok, főleg nem egy az egyben.
    Így viszont a munka a saját szellemi termékem, amire büszke lehetek!A legutolsó szakdolgozatomat(2007) már CD-n is be kellett adni... gondolom pontosan ilyen okok miatt. Bár nekem is vannak olyan ismerőseim, akik csak átszabták valaki más munkáját...igaz, nem akarnak köztársasági elnökök lenni...Bár ez számomra semilyen esetben sem etikus. De hát a lelkiismeretével mindenki maga él együtt(vagy külön).”
  • 7. Oreg35 2012. január 20. 12:05
    „Tisztelt Uraim! Ne általánosítsanak! Az " átkosban" is a közönséges honpolgárnak keményen meg kellett dolgozni egy érettségiért vagy diplomáért! Csak az olyan kiváltságosok mint Pali barátunk szerezhettek könnyen pl. doktorit! Akár csak most! Megnézném sok mai vezető hogyan és miből szerzett diplomát vagy doktorit! / Orbán, Deutsch stb./”
  • 6. öröksoproni 2012. január 20. 11:44
    „Ebből a plágiumgyanús ügyből egy tény virít ki tisztán: volt Magyarországon egy olyan időszak, amikor boldog-boldogtalan érettségit, diplomát, kisdoktorit kapott teljesítmény, ész nélkül is. Az egy érdekes kérdés, hogy ott van-e a helyük ma miniszteri, elnöki székekben?
    Hoffmann ámokfutásának egy biztos eredménye lesz: protekcióvadászat az államilag támogatott - értsd: jól felszerelt, nívós - iskolai helyekért, általánostól az egyetemig.”
  • 5. Madarász 2012. január 20. 10:52
    „Szerintem kezdjük ott, hogy helyesírási hibák tömkelegével elfogadni egy doktori disszertációt, azt is minősíti, aki ezt elfogadta.
    Folytassuk azzal, hogy aki a legegyszerűbb, hétköznapi szavakat sem képes hiba nélkül leírni, annál az általános iskolánál is rezegnie kéne a lécnek és nem eljutni az érettségiig, diplomáig és végképp nem a doktoriig, de aztán meg tanítani is engedni, az meg végképp felháborító.”
  • 4. Capr 2012. január 20. 10:40
    „Kedves infamous. Az, hogy az átkosban valaki Marx, Engels, politikai gazdaságtan, kommunista kiáltvány stb. témaköréből írta a diplomamunkáját, még nem azt jelenti, hogy más munkáját egy az egyben lemásolta. Biztos volt ilyen, manapság is van és lesz is ilyen, de hogy ennek mértéke 80 %, az maradjunk annyiban, hogy bulvárkacsa, ugye polgártárs?
    Jelzem 1998-ban írtam a szakdolgozatom, még mielőtt belémkötsz.”
  • 3. artie75 2012. január 20. 10:36
    „Ha nincs érvünk, kommunistázunk, mert az mindent megold. Hát persze.

    És természetesen aki nem fideszes, az mind kommunista. Hát persze.

    Arra miért nem reagál soha egy fideszes sem érdemben, hogy a kommunistázás és a kommunisták elprivatizálták az állami vagyont c. felvetésre az a válaszom, hogy a Németh Miklós kormány privatizációért felelős kormánybiztosa 1989-1990-ben egy olyan személy volt, aki 1989-ben lépett be az MSZMP-be, amikor már azért eléggé recsegett a rendszer, és ezt az embert úgy hívták, hogy Martonyi János?”
  • 2. Örkény 2012. január 20. 10:28
    „Ugyan Te nem tehetsz róla, de gondolj bele! - ebben az országban lehetett képesítés nélkül tanítani!
    Esztergálni, hegeszteni, traktort vezetni stb. nem!!!
    Pedagógus társadalmunk feje ettől a ütéstől nem tudom mikor tisztul ki!

    Tanár létedre gondolom nem csak az újsághírekből ismered a témát, hanem személyesen.
    Egyébként meg mindenkinek el kellene gondolkodni azon, hogy ha valaki megjelentetne egy újságban róla valami negatív dolgot, hogyan tudná azt kivédeni?
    Pl. Te tegnap nyulat loptál Nyúlon. Jelentesd meg a helyreigazítást.
    Ugye úgy jársz mint az a bizonyos Szabó bácsi, aki belekeveredett egy kabátlopási ügybe. Igaz az ő kabátját lopták el.”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyaros kiskapu

Minden tiszteletem a kubai–magyar játékosé, aki lehet, hogy a világ egyik legjobb… Tovább olvasom