Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Baráti tűz

Összezsugorodott az ellenzék, csak baráti tüzek maradtak.


Egy szakmai fórumon voltam nemrégiben, ahol köztisztviselők mondhatták el szabadon véleményüket. Ketten mintha meg is próbálkoztak volna ezzel, de a jelen lévő államtitkár felé fordulva rögtön korrigáltak is. Hogy ők nem azért mondták, amit mondtak, és ugyanazon az oldalon vannak, mint a tisztelt államtitkár úr. Kétséges, hogy viccnek szánták-e végül, de azért hozzátették: „Persze tudjuk, hogy baráti tűzben is meg lehet halni..."

A tegnapi választások eredményének ismeretében, ebben a szinte már egypártrendszerben (persze nem a kifejezés régi értelmében) tényleg nincs ellenséges tűz. Összezsugorodott az ellenzék, csak baráti tüzek maradtak. Egy ilyen baráti tűz áldozata lett átmenetileg Németh Zoltán is, akit Illés Zoltán távolíttatott el nemrég rendőri segédlettel a környezetvédelmi hivatal éléről. Hogy aztán főnixként támadjon fel újra, és a Győr-Moson-Sopron megyei elnöki poszt várományosa legyen. Egyben a megyét keresztülszelő választási óriásplakát-kampány mosolygós arca, azzal a felütéssel, hogy „Bízzon a Fideszben!".
Örülök Németh Zoltán visszatérésének, mert igaztalanul távolították el akkoriban, és ha a baráti tüzek okozta sérülések ilyen látványos felépüléssel járnak, talán nem kell golyóálló mellényben járni Magyarországon.

Mindenesetre ajánlom a tisztelt döntéshozók figyelmébe, hogy a Szigetközt például az elmúlt negyedszázadban nagyon súlyos baráti tüzek érték, Illés szekeréből is, és páncéltörő nehézfegyverekből. De talán itt is optimisták lehetünk. Hiszen ahogy szülőfalum jelmondata hirdeti a jellegzetes szigetközi botlófüzes gazdálkodási módra utalva: „Lebotolják, újra kihajt".

A friss rügyek már látszanak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábítás

Ha egy fiatal bulizni megy, nem körültekintő, nem óvatos és nem bizalmatlan. Tovább olvasom