Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

A taxisok és ’56

Dehogy lenne itt ma taxisblokád!

Az elmúlt héten hármas egység alakult ki az Amerikával átpolitizált ötvenhatos megemlékezések, a kitiltási botrány és a sokak által elterelési hadműveletként értelmezett netadó között. Számomra viszont van egy negyedik tényező is, ez a taxisblokád évfordulója.

A kormány – rég volt, tán igaz se volt – nem egyeztetett az érdekvédőkkel. Próbálta visszatartani a rémhíreket, majd egyszer csak bejelentette, hogy reggeltől 65 százalékkal drágul az üzemanyag. Innentől kevés a párhuzam, mert akárhányan is voltak kint a tegnapi demonstráción, a 24 évvel ezelőtti drágulás – ami most 660 forintos benzinárat eredményezne – úgy átmenne, mint a szél. Dehogy lenne itt ma taxisblokád!

Talán volna egy tüntetés, de még valószínűbb, hogy a lakosság magában keseregve nyolc perc alatt nyelné le az újabb általános drágulást, taxisok helyett panaszkodna néhány óriásfuvarozó, a kormánypárti politikusok pedig kamerák előtt szökkennének fel a 6-os villamosra.

Igaz, 1990-ben sem álltak el a tervtől, csak lejjebb vitték a drágított árat a blokád hatására. Most a 700 forintban maximált internetadó az alku tárgya, s erre már a többség legyinteni fog. Holott az elvről van szó, ahogyan 2007-ben sem kérdezett vissza senki olyasmit a népszavazási kezdeményezésre, hogy mi az a 300 forint, kedves betegek?

Végül bevallom: egyszerűen nem tudom elképzelni a jelenlegi kormányfőt pizsamában. Főként, amint Antall Józsefhez hasonlóan azt nyilatkozza, hogy a kormány hibákat követett el. Pedig 1990-ben többek közt az Öböl-válságra hivatkoztak. Már akkor meg kellett volna kérdezni a légi támadást tervező USA-tól, hogy hol volt ’56-ban?

És hol voltak a taxisok?
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyitni kell!

Sok helyütt szívesen nevezik a döntéshozót x procentnek. Tovább olvasom