Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

A sokszínűség gazdagság

Macron szerint tévedünk, ha azt hisszük, hogy értékeink védelme érdekében be kell zárkóznunk.
 
Nemcsak az Oktoberfestért, a müncheni sörfesztiválért irigyelhetjük a németeket. Ott van nekik az idén már 69. alkalommal megrendezett Frankfurti Könyvvásár is, a világ legnagyobb irodalmi találkozója. És már az is elég, ha a megnyitóbeszédekből idézünk pár mondatot. Angela Merkel, a házigazda Németország kormányfője azt mondta például, hogy aki a hatalom korlátozása miatt nem olvashatott el könyveket, az teljes szívvel küzd a könyvekben is megtestesülő szabadságért. A társadalomnak szüksége van az írókra, hogy ötleteket adjanak és hidakat építsenek a mai világban, amelyre jellemző, hogy sokan a nyitottság helyett elbujdokolnak saját országukba és saját világukba.

A díszvendég, Franciaország elnöke, Emmauel Macron pedig azt hangsúlyozta, hogy a nyelv a többi nyelvvel kialakuló kölcsönhatásból meríti önazonosságát, ami azt mutatja: a sokszínűség gazdagság. Szerinte tévedünk, ha azt hisszük, hogy értékeink védelme érdekében be kell zárkóznunk.

Hát ezért is jó egy olyan közösséghez, az Európai Unióhoz tartozni, aminek éppen a Frankfurti Könyvszalont is kéz a kézben megnyitó Németország és Franciaország adja a motorját. És bár úgy tűnik, hogy az Oktoberfesten kínált sör magyar pénztárcából egyelőre még szinte megfizethetetlen, azért a „könyvekben is megtestesülő szabadságért" itthon is érdemes áldoznia mindenkinek. Mert a könyvekkel valóban hidakon kelhetünk át, ahogy Macron mondta, a sokszínűség gazdaggá tévő világába.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előítélet helyett

A társadalmunk igazságtalan és tele van előítéletekkel. Tovább olvasom