Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

A nép szavaz

A skót népszavazás a demokrácia diadala lesz.

Ha engem nem kedvelnek, én sem leszek örökké miniszterelnök, és ha a kormányomat nem szeretik, ez a kormány sem lesz örökké hatalmon, ha azonban Skócia az elszakadás mellett dönt, az örökre szóló döntés lenne – érvelt David Cameron brit miniszterelnök hétfőn. Nem furcsa? Ha ez a referendum a világ balszerencsésebb fertályán ölt testet, már bombázók repkednek az elszakadni vágyó tartomány egén, de minimum felségjelzés nélküli katonák ezrei szivárogtak volna át a határon.

A holnapi skót népszavazás az igenek győzelme esetén kétségkívül azzal a veszéllyel járna, hogy még vagy tucatnyi helyen erősödne fel a „külön jobb" érzése. Ez alááshatná például Spanyolország egységét, a voksolás ténye azonban ezzel együtt azt is mutatja: jó irányba indult és messzire jutott Nyugat-Európa az elmúlt évtizedekben. A világtörténelem végtére is arról szól évezredek óta, hogy az efféle konfliktusokat fegyverrel vagy legalábbis katonai nyomásgyakorlással rendezik. Ha úgy tetszik, egy kis nép elszakadási küzdelmének normális lezárása az eddigi tapasztalatok szerint tulajdonképpen az, ha hadsereggel megpróbálják megakadályozni. Ezen állítás igazához nem kell a régmúltba tekinteni, elég, ha Ukrajnára figyelünk, vagy a Balkánra, ahol a délszláv háborúk nyomán több mint háromszázezren haltak meg a kilencvenes években.

Ehhez képest az önállóságát 307 éve elvesztett Skóciában csütörtökön kinyílnak a szavazókörök, s a választók a fülke magányában szabad akaratuk szerint ikszelhetnek. Afelől kétségeim vannak, hogy a megalapozott döntéshez rendelkezésükre áll-e elegendő információ, de afelől nem, hogy a népszavazás a demokrácia diadala lesz. Ezt tudja nyújtani a sokszor lesajnált és szidott Európa a polgárainak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tananyag

Körvonalazódik a szomorú kép, mi lesz a tananyag idén. Tovább olvasom