Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

Nem emberekről szól a cikk,hanem vadászokról

A szívem szakad, ilyen lenne az ember?

Nemrégiben a győri állatkert lakóit is ilyen házi kedvencek tépték szét.Falun a veteményesekben is ilyen huncut ölebek okozzák a kárt.és még csak hurkot sem tehetek le hogy elfogjam,hogy a mindent tagadó gazdájának bizonyíthatnám az okozott kárt,mert az állatvédelmi törvény is rosszul van megírva,ugyanis a gazdik felelősségét kifelejtették belőle.

Lakott területen lövöldözött?? Azonnal feljelenteni!

...és vajon mit gondol az olvasó?

A cikk olcsó hús, híg lével, aminek már szaga is van. Nyilván egyszerűbb meglovagolni a bulvármédia által e hétre éppen aktuálisan kirakott fekáliát és mellé sercinteni egy amolyan patrióta szerű izét, ami ez a cikk akar lenni. Sokkal egyszerűbb, mint utánamenni a tényeknek, alaposan körbejárni a témát. Hiszen az idő, az meg pénz. A kertben ücsörögni olcsóbb. Csakhogy a kertben ücsörögve inkább lehet fantasztikus regényeket írni, sem mint újságot... Nyerges fiam, ülj le, egyes!

A Kisalföldtől színvonalas és megalapozott cikkeket várunk, de a Blikk tárt karokkal vár, ott van igény az ilyesmire. Ott nem kell lehúzni a WC-t sem magad után...

Szomorú és szívszorító történet!

De a kutyák pusztulásáért egyetlen felelős van, méghozzá a felelőtlen gazda, aki nem gondoskodott arról, hogy a kedvence ne szökjön meg.

Mint tegnap olvashattuk, a két pedigrés eb otthonosan mozgott az erdőben, tehát nem először jártak ott és éppen egy őzgidát üldöztek.

Szerintem az ember azt gondolta magában: "Na ezek sem tépnek szét több őzgidát, nyulat, fácánt, tesznek tönkre fácán fészekaljakat, nyúl almokat."

Lehet filozofálni, szentimentálisan csúsztatni, de a házi állatoknak semmi keresni valója nincs az erdőben, pláne nem vadakat hajtani, elejteni!

Igaz, hogy egyik oldalról ott a felelőtlen gazdi, akinek fájdalmat okoz a kedvenc elvesztése, a másik oldalon viszont ott van az a sok másik állat, amiket a két kutya kóborlásai során elhajtott a szülőktől, így magukra maradva nyomorultul pusztultak, ott vannak azok, amiket leterítettek, vagy sebzéseiktől szenvedtek hosszú időn keresztül, vagy fájdalmas, hosszú kínhalált haltak miattuk.… Tovább olvasom »

Szomorú és szívszorító történet!

De a kutyák pusztulásáért egyetlen felelős van, méghozzá a felelőtlen gazda, aki nem gondoskodott arról, hogy a kedvence ne szökjön meg.

Mint tegnap olvashattuk, a két pedigrés eb otthonosan mozgott az erdőben, tehát nem először jártak ott és éppen egy őzgidát üldöztek.

Szerintem az ember azt gondolta magában: "Na ezek sem tépnek szét több őzgidát, nyulat, fácánt, tesznek tönkre fácán fészekaljakat, nyúl almokat."

Lehet filozofálni, szentimentálisan csúsztatni, de a házi állatoknak semmi keresni valója nincs az erdőben, pláne nem vadakat hajtani, elejteni!

Igaz, hogy egyik oldalról ott a felelőtlen gazdi, akinek fájdalmat okoz a kedvenc elvesztése, a másik oldalon viszont ott van az a sok másik állat, amiket a két kutya kóborlásai során elhajtott a szülőktől, így magukra maradva nyomorultul pusztultak, ott vannak azok, amiket leterítettek, vagy sebzéseiktől szenvedtek hosszú időn keresztül, vagy fájdalmas, hosszú kínhalált haltak miattuk.

A kedves cikkíró ezeket az állatokat nem sajnálja?! A vadász pontosan lőtt, nem okozott az állatoknak felesleges szenvedést, viszont a kutyák már nem ilyen kíméletesen végeznek az áldozataikkal.

Én is sajnálom a kutyákat, mint minden állatot, de a gazdájuk érdemelne büntetést, mert nem tartotta be az állattartás szabályait, miszerint gondoskodni kell róla, hogy a kutya ne jusson ki a közterületre. Nem apellálni kéne neki a vádász eljárása miatt, hanem mélyen magába nézni és baromira szégyellnie magát.

Mellesleg a kistestű kutyákat a kerítésen kívül még sok, ennél sokkal fájdalmasabb halál is fenyegeti, elütheti az autó, nagyobb kutyák szétmarcangolhatják.

"Nem tudom, hogy a kidobott, névtelen tacskójellegű korcs (posztumusz tacskó) és a két pedigrés tacskó mit gondolhatott az emberről."

Talán azt gondolhatta, hogy az ember, a "gazda" végtelenül felelőtlen, aki arra sem méltatja hőn szeretett állatát, hogy megfelelően vigyázzon rá, óva ezzel testi épségét, egészségét, életét.
Sajnos szomorú tény, hogy ma Magyarországon évente több tízezer elkóborolt kutya osztozik a két tacsi sorsában. Soha nem a kutya a hibás. Őt az ösztönei vezérlik. A génjeibe mélyen kódolt vadászösztön. Először talán csak kíváncsiságból bújik ki a rosszul megépített, elhanyagolt kerítésen. A "szerető" gazdi talán észre sem veszi. Aztán elcsavarog mindig messzebb és messzebb. Élvezi a szabad életet, ahonnan mindíg hazamehet amikor csak akar. Aztán egyre gyakrabban elcsavarog. Talál néhány madárfészket, amit először csak kíváncsian megszagol, és rájön, hogy ehető, finom tápláló tojások, madárfiókák vannak benne. Mezei pacsirta, búbos… Tovább olvasom »

"Nem tudom, hogy a kidobott, névtelen tacskójellegű korcs (posztumusz tacskó) és a két pedigrés tacskó mit gondolhatott az emberről."

Talán azt gondolhatta, hogy az ember, a "gazda" végtelenül felelőtlen, aki arra sem méltatja hőn szeretett állatát, hogy megfelelően vigyázzon rá, óva ezzel testi épségét, egészségét, életét.
Sajnos szomorú tény, hogy ma Magyarországon évente több tízezer elkóborolt kutya osztozik a két tacsi sorsában. Soha nem a kutya a hibás. Őt az ösztönei vezérlik. A génjeibe mélyen kódolt vadászösztön. Először talán csak kíváncsiságból bújik ki a rosszul megépített, elhanyagolt kerítésen. A "szerető" gazdi talán észre sem veszi. Aztán elcsavarog mindig messzebb és messzebb. Élvezi a szabad életet, ahonnan mindíg hazamehet amikor csak akar. Aztán egyre gyakrabban elcsavarog. Talál néhány madárfészket, amit először csak kíváncsian megszagol, és rájön, hogy ehető, finom tápláló tojások, madárfiókák vannak benne. Mezei pacsirta, búbos pacsirta, fürj, fogoly, vadráce fiókák. Aztán talál még a határban néhány napja született, menekülni képtelen kisnyulat is. Ez is nagyon finom, ezt is meg kell kóstólni. Később észreveszi, hogy az újszülött őzgida sem tud elfutni előle, védekezni sem tud, így könnyű zsákmányt jelent. És mi minden más ritka védett állat végzi a kóbor ebek zsákmányaként, ezt talán csak a kóbor ebek tudják. Aztán később "játékból" megkergeti a vemhes vagy éppen szoptató őzet, aki a stressz miatt elvetél, vagy elapad a teje, így már nem tudja többé szoptatni a gidáit, akik emiatt éhen pusztulnak.
Mindezt a "szerető" gazdi úgy értékeli, hogy a huncut tacsik csak kijártak egy kicsit csavarogni a határba, csak fogócskáznak az őzzel, akit úgysem tudnak elkapni. Tizedszer, huszadszor, századszor? Ki tudja? Mennyi kárt okotak idáig a természetvédelemnek és a vadgazdálkodásnak, kit érdekel? Amikor a tavaszi kirándulás alkalmával a kisgyerek nem szedhet le egy szál hóvirágot édesanyjának, mert azonnal 10000 Ft természetvédelmi bírsággal sújtják, az hol van arányban azzal a természetvédelmi kártétellel, amit a tacsik hónapokon keresztül okoztak? Azt ki fogja megtéríteni, és ami ettől sokkal rosszabb és nehezebb, ki fogja helyreállítani a természetben okozott kárt? A szerető "gazdi", aki utólag sajnálja elpusztult kutyáit holott arra nem volt képes, hogy biztosítsa neki a biztonságos otthoni létet, és hagyta őket csavarogni? Vagy ami károkozást nem látott senki, az nincs is? Nincs elpusztított fészekalj, kisnyúl, őzgida mert senki sem látta? Csak szívtelen vadász van, aki pontott tett a két kutya garázdálkodásának végére? Csak a bulvár jellegű sajtó van, ami a kutyák hónapokon, sokszor éveken keresztül tartó garázdálkodását "kalandnak" értékeli? Ahelyett, hogy azt szorgalmazná, mindenki vigyázzon az állataira, hogy ne okozhassanak olykor visszafordíthatatlan károkat a természetben, és ne kelljen nekik is a két tacsi sorsában osztozni. Mert ez senkinek sem jó. Sem a természetnek, a természetben vadon élő védett és vadászható állatoknak, sem a kutyának, sem a gazdának, sem a szomorú kötelességét törvényes úton teljesítő és ezzel a természetet az oda nem való kóbor ragadozóktól védő vadásznak, akiből bűnbakot kell csinálni.
Ettől sokkal rosszabbul is járhattak volna a kutyák. Elcsavarognak, véglegesen eltévednek. Nem találják a haza vezető utat. Egy darabig arany életük van, legfeljebb a szúnyogok, kullancsok szívják a vérüket. Ha szerencséjük van, nem fertőzi meg őket egy kullancs sem babéziával, ami két nap alatt a halálukat jelentené. Élnek egész ősz végéig vígan. Aztán jön a tél. A hideg, a vacogás, fagyoskodás, és az éhség. Télen a természet már nem terített asztal. Itt csak a legerősebb, a természetben született, ahhoz alkalmazkodni tudó állat maradhat fenn. A kisebb termetű kutya nem ilyen. Ő éhezik télen, egyre fogy, csonttá soványodva pusztul el, miközben a "szerető gazdi" otthon, a kandalló melege mellett ülve várja haza kedvencét, és szidja a vérengző, gyilkos vadászt, aki épp az erdő állatait eteti a térdig érő hóban...