Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

A bucsálódás ára

Ildomos lenne külön sorban feltüntetni a havi számlákon a korábbihoz viszonyított pluszköltségeket.

A rezsicsökkentés – amely bizony egyformán érinti a tehetős és a kis keresetű családokat – lassacskán fogalommá nemesül. A magyar emberek jóléte és az extraprofitra éhes szolgáltatók megzabolázása szimbólumaként vonul be a köztudatba. Ráadásul az nem elég, hogy csak a zsebünkben érezzük a tíz-tíz százalékos megtakarítások forintjait. A kormányzat gondoskodott arról, hogy a Józsi bácsi és a Mari néni saját szemével is elolvassa havi számlája külön sorában, mennyi is maradt többletként a bugyellárisban. Ennek megsértése pedig szentségtörés. Amely közműcég rosszul tölti ki a fogyasztónak kiküldött számlát – amint erre volt is példa –, büntetésül tízezer forintos jóváírást kell adnia az érintett háztartásoknak.

Mindez nagyon jó, nagyon szép. Ám az éremnek három oldala van.
A másik oldalon pedig azt látjuk, hogy immár többet kell fizetnünk egyes banki átutalásért, a készpénzfelvételért, és ne is soroljuk a többit. Már csak a kiegyensúlyozottság miatt is úgy véljük, e területen szintén ildomos lenne külön sorban feltüntetni a havi számlákon a korábbihoz viszonyított pluszköltségeket. A tisztánlátás végett.

S az érem harmadik oldala? Nos, itt is életbe léphetne az a központi rendelkezés, hogy ha minderről nem olvashatnánk külön sorban tájékoztatást, tízezer-tízezer forintos jóváírás lenne bucsálódásunk ára...

Olvasóink írták

  • 1. dsj 2013. október 06. 09:51
    „Az csak egy dolog, hogy az egész úgy baromság, ´nonszensz´ közgazdasági partizánakció, ahogy van!
    A másik dolog, hogy miként kerül ez a bugyuta kormányreklám a szolgáltatási számlákra? És még sokk oldala van ennek a különleges éremnek!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mentalitás

Ez a mélyen kódolt mentalitás nem múlna el varázsütésre attól sem, ha egy csoda folytán beköszöntene… Tovább olvasom