Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Szerdán gyenge hidegfront jön - addig is 23 fok!

Elsősorban a Dunántúlon és délen alakulhatnak ki futó záporok a hét közepén. Használják ki addig is a zavartalan tavaszi időt!
Hétfő

Délelőttig mindenütt derült vagy gyengén felhős lesz az ég, majd a déli óráktól az Északi-középhegységben és a Tiszántúlon több lesz a felhő, és ezeken a tájakon egy-egy zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Napközben az északnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között várható. Késő estére 7 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet - olvasható az OMSZ előrejelzésében.

Kedd

A napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből az északkeleti határ közelében egy-egy zápor előfordulhat. Estefelé északnyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk. Az északnyugati, északi szelet napközben főként az északkeleti megyékben helyenként élénk széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű, délnyugaton lesz a melegebb.

Szerda

A változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap. Nyugaton és délen helyenként előfordul záporeső, egy-egy zivatar is kialakulhat. A keletire, északkeletire forduló szél elsősorban az északkeleti tájakon élénkül meg időnként. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 21 fok között alakul, de északkeleten ennél kissé hűvösebb időre van kilátás.

Csütörtök

A változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap, főként északon és keleten fordul elő helyenként záporeső. A délire, délnyugatira forduló szél megélénkül, napközben a nyugati és a déli megyékben néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 9 fok között alakul, azonban északkeleten gyengén fagyhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között valószínű, délnyugaton lesz a melegebb.


Péntek

Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délnyugat felől vastagszik a felhőzet. Főként délen és nyugaton várható több helyen eső, záporeső. A szél fokozatosan északkeletire fordul, és egyre nagyobb területen megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.


Jó időben jöhet a fagyi! Fotó: Karnok Csaba/Kisalföld-archív
Jó időben jöhet a fagyi! Fotó: Karnok Csaba/Kisalföld-archív

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napsütés és élénk szél jöhet a tavaszi havazás után

Kedden többnyire erősen felhős lesz az ég, de lassan tovább szakadozik a felhőzet. Tovább olvasom