Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Jön az indián nyár! Hétvégén 23-24 fokot is mérhetünk

Az éjszakák fokozatosan megenyhülnek, a hét második felében tiszteletét teszi a vénasszonyok nyara.


Kedden késő délutántól elsősorban nyugaton, délnyugaton, szerdán akár több helyen is eshet, csütörtökön elszórtan számíthatunk záporokra. Ezt követően péntekre és szombatra előreláthatólag csökken a csapadékhajlam, ismét több lesz a napsütés, eső, zápor pedig inkább csak a nyugati tájakon alakulhat ki - írja az időkép.hu.



A portál előrejelzése szerint az éjszakák fokozatosan megenyhülnek, egyre inkább jellemzőek lesznek a 10 fok körüli, kevéssel a fölötti minimumok, napközben pedig eleinte 20 fok közelében alakul a hőmérséklet, majd a hét közepén a több felhő és csapadék hatására kissé visszaesik, általában 15 és 20 fok közötti értékekre számíthatunk.

Pénteken és szombaton a megélénkülő déli, délkeleti szélben aztán újra melegebb időre van kilátás, a naposabb délkeleti tájakon akár 23-24 fokot is mérhetünk, azaz a hosszan tartó, meglehetősen hűvös idő után kárpótol bennünket az időjárás, hazánk nagy részén - főként a hét második felében - tiszteletét teszi a vénasszonyok nyara.

Olvasóink írták

  • 9. ATX 2013. október 12. 11:31
    „"a naposabb délkeleti tájakon akár 23-24 fokot is mérhetünk" Az északnyugati Kisalföldön viszont kábé 8-9 fokkal lesz hidegebb...”
  • 8. WeiseÖdenburg 2013. október 09. 15:12
    „4. rozsautcai 2013.10.08. 20:19
    Nyáron mit csináltál?”
  • 7. Lacika62 2013. október 09. 12:09
    „6. dödike 2013.10.09. 09:18 Az is van csak akkor nincs zene este a kocsmába... :) :)”
  • 6. dödike 2013. október 09. 09:18
    „Indián nyár van cigánypecsenye nincs.”
  • 5. gralaci 2013. október 09. 08:12
    „Kár volt azért a 2-3 fagyos éjszakáért. Sok termény tovább érhetett volna, ha azt megússzuk.”
  • 4. rozsautcai 2013. október 08. 20:19
    „De jó most lett kész a kazáncserém! (március óta) Végre meleg lesz,bent is kint is.Idáig megfagytunk de" ki nem tojja le."”
  • 3. Bagoly11 2013. október 08. 17:08
    „De jó !!!Végre valami jó hír is van!”
  • 2. Mankapunka 2013. október 08. 16:50
    „Akkor mi volt ma, ha csak a hét második felétől várható a vénasszonyok nyara?”
  • 1. soproni 2013. október 08. 16:14
    „Úgy legyen.Kár,hogy nem áprilisig tart.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Süss fel nap! Felhős idő várható kedden

Kedden a déli óráktól a Dunántúlon már vastagabb felhők érkeznek, és ott eső, zápor is előfordulhat. Tovább olvasom