Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Havazás, fagy, viharos szél: ez jön a héten

A héten fokozatosan romlik el az idő: a felhős, borult napok után már hó és fagy is lehet.
Hétfőn sok-sok felhő lesz felettünk, borult időre számíthatunk, sokfelé várható eső, zápor. Helyenként jelentős mennyiségű eső várható. Megerősödik, néhol viharossá fokozódik a délkeleti szél. Délután 8 és 13 fok között alakulhat a hőmérséklet. Kettős fronthatással számolhatunk - jelzi a köpönyeg.hu.

Kedden eleinte szórványosan, majd főleg a Dunántúlon lehet gyenge eső, zápor, az Alpokalján néhol már havas eső is. 4 és 11 fok közé melegszik a levegő délutánra. Erős lesz az északnyugati szél, jelentős lehűlés kezdődik.

Szerdán a napsütés mellett néha megnövekszik a felhőzet, elszórtan alakulhat ki zápor, egy-egy hózápor. Továbbra is erős, olykor viharos lesz az északnyugati szél. Már csak 5 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet.

Csütörtökön eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és a Dunántúlon szórványosan lehet havas eső, gyenge havazás. A reggeli országos fagy után 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk délután.

Péntektől délnyugat felől újabb nedves, de enyhe levegő érkezik, miközben észak felől hideg levegő áramlik a kontinens belseje felé, ebben a keveredési zónában kiadós mennyiségű csapadék valószínű, délen, délkeleten esővel, északabbra egyre inkább hóval. A hőmérsékletek téliesen alakulhatnak majd advent első vasárnapján is.

Olvasóink írták

  • 11. Madarász 2010. november 23. 13:24
    „2. Nyáron meg ugye napos és meleg? :-) De nem az volt... :(”
  • 10. peet2 2010. november 22. 22:01
    „Hülye kérdés 3 forintért, miktkezdödik a ösz és mior kezdődik a tél????
    A csillagászeti és a meteorologiai???
    Multhéten még itt volt a Vénasszonyok nyara, ez meddig tart????????????????”
  • 9. Dwatson 2010. november 22. 21:24
    „A varázsló a dombtetőről azt kiabálja:kemény telünk lesz,nagyon hideg telünk lesz,erre az indiánok elkezdenek tüzelőt gyűjteni.
    Megkérdezi tőle a törzsfőnök:te varázsló ezt meg honnan tudod?
    -Nézd,az indiánok milyen szorgalmasan gyűjtik a tűzifát!”
  • 8. mozart 2010. november 22. 16:58
    „Ajánlom figyelmetekbe az alábbi cikket, főleg az utolsó nagy bekezdést:

    http://www.metnet.hu/?m=news&sub=show&id=237

    Úgy tűnik kemény telünk lesz......”
  • 7. Truder 2010. november 22. 14:12
    „"6"
    Tudom, hogy igazat beszélsz, sajnos tapasztaltuk is. Valóban hosszabb csapadékmentesség kellene, hogy ez a probléma megoldódjon.”
  • 6. Túrabakancs 2010. november 22. 14:08
    „Truder!
    Már most megjelentek újra azok a belvizes részek a földeken, amik végett
    a gazdák alig tudták elvégezni a tavaszi nyár eleji munkákat. Mivel a téli
    hideg miatt a csapadék kipárolgása minimális, így a hó formájában felhalmo-
    zódó víz a tavaszi megszokott csapadékosabb időszakban bizony komoly
    gondot fog okozni. Nem igazán látok változást az időjárási helyzetekben,
    sajnos nagyon hosszú ideig kellene szárazabb időnek lenni, hogy ez az
    irdatlan mennyiségű víz elpárologjon. Lényegében az idei júliusi viszonylagos
    meleg száraz idő sem hozta meg a kedvező várakozásokat, csak a földek felső
    20-centije száradt ki, de mélyebben ott /volt/ van a sok dzsuva. Egyedül a
    homokos talajú területek amik használhatóak lesznek, ill. a magasabb fekvésűek.
    Viszont azok nagyon silányak ami a táptalajt illeti. Talán érdemes lenne rizst
    termeszteni! :)”
  • 5. Truder 2010. november 22. 13:59
    „1. hozzászólás Túrabakancs 2010.11.22. 11:00

    Én szeretem a telet is...de sajnos az utolsó mondatod több, mint rossz hír, pedig bizonyára így lesz”
  • 4. Mankapunka 2010. november 22. 12:12
    „Azt hiszem lassan fel kell raknom a nyári gumikat,mert elkoptak már a téliek.”
  • 3. bősárkányi 2010. november 22. 11:57
    „brrrrrrr”
  • 2. mais 2010. november 22. 11:38
    „Hát télen milyen időjárás legyen ... mint téli:))) hó és hideg:)”
  • 1. Túrabakancs 2010. november 22. 11:00
    „Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy hosszabb távon marad ez a téliesnek mondható helyzet,
    az időjárás visszatér az idén már "megszokott" verziójához, miszerint a mediterrán ciklonok
    folyamatosan a mi területünk felett fognak elhaladni, rosszabb esetben úgymond beragadni.
    Nemsokára a telet és havat kedvelő emberek örvendezni fognak, hiszen ha hidegebb levegő
    érkezik, /fog/ akkor nemhogy hó lesz, hanem még fulladzni is fognak benne. A mezőgazdaságnak
    ez nem jó hír, még a tavasszal, nyáron és ősszel esett nagy mennyiségű csapadék sem tudott
    kellőképpen elpárologni a földekről. Tavasszal nagy valószínűség szerint még nagyobb hektárokon
    nem lehet majd ültetni, ill. dolgozni, így a károk és az áremelkedések borítékolhatóak lesznek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borongós hétvége: eső, pára, köd

Pénteken erősen felhős, párás időre számíthatunk, eleinte inkább csak délnyugaton, majd egyre… Tovább olvasom