Kisalföld logö

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 23°C Még több cikk.

Enyhe idővel indul 2012 a Kisalföldön

Kedden tavaszias idő és 7 fok várható, a hét második felében eső is várható, kicsit hidegebb lesz, de 0 fok alatti hőmérsékletet legfeljebb hajnalban mérhetünk.
Átmenetileg mindenütt csökken a felhőzet hétfőn és a nap nagy részében csak a magasszintű felhőzet szűri a napfényt. Az északkeleti tájakon párás, foltokban ködös lehet a levegő. Este a Dunántúl északi részén csepergő eső előfordulhat. Reggel 0 fok körül, délután 6 és 11 fok között alakulhat a hőmérséklet. A déli, majd a nyugati szél megélénkülhet.

Kedden eleinte erősen felhős, vagy borult lesz az ég, majd csökken a felhőzet és kisüt a nap. Egyelőre marad a tavasziasan enyhe idő: 4 és 10 fok közé kúszik délutánra a hőmérő higanyszála.

Szerdán és csütörtökön sok felhő lesz felettünk, és 2 hullámban valószínű csapadék: mindkét nap délután-estefelé fordul elő eső, zápor, északon havas eső, hó is. Erős lesz a szél.

Péntekre - a viharossá fokozódó észak-nyugati szél hatására - fokozatosan felszakadozik a felhőzet és megszűnik a csapadék. Kisebb lehűlésre van kilátás, 3 fok körüli lehet már csak a napi maximum.

A hétvégére csökken ugyan a felhőzet, de elszórtan hózápor várható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Időjárás: feltámad a szél szilveszterkor

Nem kell fagyoskodnunk a tűzijáték ideje alatt sem. Tovább olvasom