Az alapítók a presztízs - díjról

2003.11.28. 14:19
Értékelem a cikket!
Betűméretet növelem Betűméretet csökkentem Cikket küldöm e-mailben Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Visszhang az üzleti világban
– Tavaly, az alapításkor azt nyilatkoztam, hogy a díj hosszú távú sikerét az határozza meg, hogy az első kiírás, díjosztás hány cégnek kelti fel az érdeklődését, hányan érzik át, hogy erkölcsi, anyagi érdekeltséget teremt. Folytatás itt

Hírlevél feliratkozás

Értesülni szeretnék a napi friss helyi hírekről! E-mailemre levél érkezik, amelyben megerősítem a feliratkozást.



Ha ezt veszem alapul, akkor ma már megállapítható, hogy a hagyományteremtő ötlet beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A tavalyi eredmények ismeretében pozitív kicsengése volt az üzleti világban. Ez abból is látszik, hogy az elmúlt évhez viszonyítva fokozott érdeklődés mutatkozott a Presztízs-díj megszerzése iránt. A szigorú versenyfeltételek ellenére a pályázatok mennyisége megnövekedett, egészséges versenyhelyzetet teremtett – összegezte a díjalapításban közreműködő Integrál-H rt. elnök-vezérigazgatója.

Imre István úgy véli, a Presztízs-díj az emberi teljesítménynek és az alkotóképességnek olyan megmérettetése, amely a gazdaság és végül is az emberek érdekeit szolgálja. Véleménye alapján az első és a második pályázati lehetőség közti időszak megmutatta: a Presztízs-díj a régión belül többféle méretű, különböző területen működő vállalkozást megmozgat. Ráadásul az olvasók széles rétegeinek is felkeltette figyelmét. Így már a részvétel önmagában is óriási előnyt jelentett a pályázó cégeknek, akárcsak tavaly, idén is. És remélhetőleg így alakul ez a továbbiakban is. Az alapítók eddig is és ezután is ennek tudatosítására törekednek – nyilatkozta Imre István.

A nyilvánosság elismerése

– A Presztízs-díj kapcsán nyilván mindenki először az üzlet, a siker, a sikeres üzlet által megszerezhető presztízsre gondol. Én meg azt hiszem, hogy Magyarország ezen régiójában ez ma már szinte alapkövetelmény.

Az igazi presztízst a saját teljesítmények környezetünk általi elismerése hozza meg, ezért fontos a Kisalföld kezdeményezése, és ezért vagyunk ott az alapítók között – szögezte le Pintér István, a Rába Járműipari Holding Rt. vezérigazgatója és hozzátette: hiszen a nyilvánosság, a szűkebb-tágabb közösség, környezet elismerése jelenti a presztízst, ami a nyilvánosság nélkül nem érvényesülhet. Véleménye szerint ezért kitűnő a rendezvénysorozat, amelyet a Kisalföldet kiadó Lapcom-csoport kezdeményezett. A Presztízs-díj – elmondása szerint – a sikeres üzleti és egyéni teljesítményeket reflektorfénybe állítja, így igenis mindenki lehet „próféta a saját hazájában" is. Meggyőződése alapján a díjkiosztó gála a régió és Győr üzleti, társadalmi életének egyik legrangosabb eseményévé vált, s a Kisalföld hasábjain figyelemmel kísért díjazottak egy évig élvezték, illetve az elkövetkezőkben élvezhetik a nyilvánosságot. Ma már nemcsak a győztesek számára, hanem valamennyi pályázónak presztízst jelent a megmérettetés, az egyre gyarapodó sikeres vállalkozások pedig városunk, megyénk presztízsét erősítik – állítja a vezérigazgató.

Pintér István

Sikerekről szól a hír

– Több mint egy éve, a Lapcom kezdeményezésére fogalmazták meg az alapítók közös célukat: nemes versenyt szerveztek a vállalkozók számára. Olyan versenyt, amelyben az összteljesítmény a mérvadó, de emellett a díjazottak olyan kiemelkedő eredményeket tudtak felmutatni, ami külön is elismerést érdemelt. Sok olyan vállalkozás adott be pályázatot, amely a környezetével – a munkavállalókkal, az önkormányzatokkal, a természettel – jó kapcsolatot ápol.

De azt gondolom, hogy a tavalyi és az idei díjazásból is látszik, hogy a nyertesek többletet produkáltak más vállalkozásokhoz képest – nyilatkozta Tóth Balázs, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke, aki fontosnak tartja, hogy az elmúlt egy év jelentős publicitást jelentett az elmúlt évi díjazottaknak. Ez is jelezte szerinte a régió vállalkozóinak, hogy érdemes nevezniük a Presztízs-pályázatra. Tóth Balázs szerint ma, mikor a botrányok és a negatív hírek elsődleges szerepet kapnak sok helyen, akkor különösen nagy fegyvertény, hogy a Lapcom helyet ad a pozitív eseményeknek, a sikeres vállalkozásoknak lapjában. Merte azt vállalni, hogy elintézi: a megmérettetésen sikeresen szereplőkről megérdemelt híradás szóljon.

Emellett a kamarai elnök azt emelte ki, hogy a díjazottak pályázataiból kiderült: többségük hazánk európai uniós csatlakozására felkészült, számít az EU bővítésének következményeire, a verseny kiéleződésére.

Tóth Balázs

A presztízs olyan, mint a pázsit

Jancsó Péter, a Graboplast rt. elnök-vezérigazgatója: – Biztos vagyok abban, hogy a Presztízs-díj presztízst ad, még akkor is, ha a presztízs olyan, mint az angol pázsit: azonkívül, hogy nyírják és locsolják, időre van szüksége ahhoz, hogy szép és formás legyen.  Az átadási ünnepségekről nagyon jó élményeim vannak, a rendezvények az újdonság erejével hatnak a megyeszékhelyen. Fontosnak tartom, hogy az ünnepi percek lezárulása után is próbáljuk meg figyelemmel kísérni a díjazottakat, akik között voltak ismert vállalkozók, de voltak olyan fiatalok is, akik azt jelzik vissza, hogy nő az elismertségük, a megrendelések száma. Vagyis a díjtól kaptak egy többletet, ami mások számára is bátorítást jelenthet.

A különböző díjak közül a kisvállalkozókét tartom a legfontosabbnak, hiszen azt akarjuk mondani: nem igaz az, hogy aki eddig nem kezdett valamihez, az már ne is tegye. Igenis, akinek van szellemi hozzáadott értéke, bátorsága és ereje, az vágjon bele. Persze ha harmincan pályáznak, az harmincas merítés, ha százharmincan, az már sokkal nagyobb. Az alapítók felelősségét pedig abban látom, hogy a tüzet addig fenn kell tartani, amíg a díj önfenntartóvá válik és akkor már a környezet kiköveteli magától. És akkor évről évre nagyobb lesz az a szám, aki vállalja a megmérettetést. Mindent összevetve azt mondhatom, a Presztízs-díj egyről a kettőre lépett, s ebben a Kisalföldnek nagy szerepe van.

Jancsó Péter


Nemzetközi vérkeringésben

– Örömteli, hogy a Kisalföldi Presztízs Díj idei pályázatára többen jelentkeztek, mint tavaly. Ez az Audi számára azt tükrözi, hogy egyre nagyobb rangot képvisel a díj.

Az egyik alapító céget képviselve remélem, hogy akik most vették át ezt az elismerést, még többet profitálnak a nyereménnyel járó lehetőségekből, mint az előző évben díjazottak – kezdte nyilatkozatát Heinrich Franke, az Audi Hungaria Motor Kft. pénzügyekért felelős ügyvezető igazgatója. Az idén tízéves autóipari vállalkozás számára már a díj alapításakor természetesnek tűnt, hogy azonosuljon annak elsődleges céljával, a régió gazdaságerősítő törekvéseinek támogatásával.

Franke úgy véli, a kezdeményezés a kezdetekben megfogalmazott szándéknak megfelelően már az eddigiekben is lehetőséget teremtett arra, hogy a nagyvállalatok, illetve a kis- és középvállalkozások között intenzív párbeszéd alakuljon ki. A második „forduló" sikere meggyőződése szerint segítheti, hogy ez a továbbiakban is folytatódjon. Az Audi például így a beszállítói programjában részt vevő vállalkozásokon túlmenően további magyar kis- és középvállalkozásokat ismerhet meg. Az ügyvezető igazgató a helyi gazdaság fejlődésének zálogát elsősorban a kis- és a középvállalatok megerősödésében, azok nemzetközi vérkeringésbe történő bekapcsolódásában látja. A kisvállalatok erősítése szerinte kulcskérdés és a világhírű német cég győri leányvállalata e téren jó példával elöl jár.

Heinrich Franke  

A gazdaság egyik hőmérője

Örülök annak, hogy a Presztízs-díjakat ismét, másodszor is odaítélték a vállalkozásoknak, a vállalkozóknak az elmúlt évi gazdasági teljesítményeik alapján. – Ez nyilván azért sikerülhetett, mert az alapítók tartották ígéretüket, a gazdasági élet szereplői pedig olyan pályázatokat adtak be, amelyekből kiderült, a megyében és városunkban, Győrött is vannak díjazásra érdemes ötletek, üzleti törekvések. Ezek a törekvések a díjak révén is bizonyítják, hogy a megye, a megyeszékhely gazdasági fejlődése folytatódik, ez pedig minden itt élőnek fontos.

A fejlődésnek – úgy vélem – mintegy fokmérője a Presztízs-díj. Számomra különösen fontos, hogy a pályázók és a nyertesek közt tavaly is voltak és idén is vannak győriek, ráadásul tisztesen szerepeltek a megmérettetésen – nyilatkozta lapunknak Balogh József, a megyeszékhely polgármestere. A városvezető reméli, hogy a Presztízs-díjnak és a győriek sikerének lesz folytatása. Bízik benne, hogy a régióban az elkövetkező években is születnek olyan sikerek, amelyeket érdemes díjazni.

A megyeszékhely első embere, mint emlékezetes, már tavaly is üdvözölte a kezdeményezést. Akkor egy hagyományteremtés első lépcsőjeként méltatta a kezdeményezést. Az idő igazolta Balogh József azon elvárását is, hogy egyre többen és többen jelentkezzenek, hiszen csaknem megduplázódott azok száma, akik komolyan vették a Kisalföldben megjelent felhívást.

Balogh József  

 

 

 

hirdetés

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...