Női kézilabda

2024.05.16. 12:00

Teljes a budapesti BL Final Four programja, és eldőlt, kik fújják a meccseket

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) hivatalos honlapján ismertette a június 1-jén és 2-án Budapesten rendezendő női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő programját és játékvezetőinek listáját.

Kisalföld.hu

Román játékvezetői kettős fújja majd a sípot a Bajnokok Ligája fináléjában.

Fotó: ehfcl.com

Az EHF közlése szerint a Győri Audi ETO KC és a dán Esbjerg elődöntőjét a norvég Eskil Braseth és Leif Andre Sundet, míg a Metz és a három magyart – Faluvégi Dorottyát, Háfra Noémit és Szikora Melindát – foglalkoztató Bietigheim csatáját a montenegrói páros, Jelena Vujacsics és Andjelina Kazanegra vezeti.

A szervezet nemcsak a két elődöntő, hanem a két helyosztó, azaz a döntő és a bronzmeccs küldését is közzétette. Eszerint a harmadik helyért rendezett mérkőzésen a holland William Weijmans és Rick Wolbertus, míg a döntőben az Európa Liga tavalyi fináléján, a világbajnoki elődöntőben és az idei olimpiai selejtezőtornákon is résztvevő román kettős, Cristina Lovin és Simona Raluca Stancu fújja a sípot.

A program

Elődöntő, június 1., 15.00: Győri Audi ETO KC–Esbjerg (dán). 18.00: Metz (francia)–SG BBM Bietigheim (német).

Június 2., 15.00: a 3. helyért. 18.00: döntő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában