Jegyzet

2024.05.17. 12:24

Győrben újra kitört a futball-láz

Az ETO Parkban idei nézőcsúcs születik.

Papp Győző

Győrben emelkedik a futball-láz. Persze (még) nem annyira, mint a nyolcvanas években, a verebesi időkben, de azért néhány hete érzékelhetően, meccsről meccsre. A Kazincbarcika elleni győzelemmel pedig meg is ugrott és a Vasas ellen hétfőn érheti el a csúcspontját. 

Az ETO a legutóbbi három összecsapását megnyerte és továbbra is a piros-kékekkel fut versenyt az első osztályba kerülésért. Jelenleg az angyalföldiek állnak jobban, egypontos előnnyel foglalják el a feljutást jelentő második helyet. A bajnokságból hátralévő két meccsen azonban az ETO a maga javára billentheti a mérleg nyelvét. Először a kettejük közötti rangadón. 

A jegyelővételből is úgy tűnik, a győri szurkolók bizakodnak. Egyrészt a sorozatban elért három győzelem miatt, másrészt azért, ahogy a csapat null-kettőről talpra állt Kazincbarcikán. Nehéz mérkőzés volt minden szempontból – a hírek szerint a hazai csapat harci kedvét kívülről is motiválták –, így még értékesebb volt a három pont. Az biztos, Győrött bajnoki mérkőzésen régen látott nézőseregre van kilátás és hogy az ETO Parkban idei nézőcsúcs születik. Becslések szerint 5000 és 6000 között lesz a drukkerek száma. 

Néhány héttel ezelőtt ezeken a hasábokon azt írtuk: a hitehagyottá vált győri szurkolók abban reménykednek, Borbély Balázs személyében maga a Mágus II érkezett Győrbe és a Mosonmagyar­óvár, a Pécs elleni mérkőzés előre betervezett hat pontja után kedvenceik behúzzák a Kazincbarcika, a Vasas és az Ajka elleni meccseket is. Győrben ismeretlenek Borbély képességei, lehet, hogy valóban benne van a mágia. 

És úgy tűnik, van benne valami. 

Hétfőn vérbeli rangadó következik, amelyen a szurkolók segítségével megszülethet az áhított fontos győzelem. 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában