Székely Norbert Sopronról: A végén csak a szívünk maradt és az nem volt elég

Székely Norbert kapitány még nem tudja feldolgozni az olimpiai selejtező drámai elbukását, egyelőre úgy van vele, ezt a gyászt most meg kell élnie a csapatával együtt.

Kisalföld.hu

“Dehogy tudtam” - mondta megindultan Székely Norbert szövetségi kapitány, amikor nem egészen egy nappal a Spanyolország elleni, drámai körülmények között elbukott olimpiai selejtező után az obligát kérdéssel megtaláltuk: tudott-e aludni. A női kosárlabda-válogatott huszonkét pontos előnyről kapott ki egy ponttal az Eb-ezüstérmes spanyoloktól, és ezzel a soproni torna utolsó helyén végzett, így nem jutott ki Párizsba.

"Ha most kérdezi, azt mondom, ez feldolgozhatatlan” - mondta a kapitány, akit érthető módon borzasztóan megviselte a spanyolok elleni utolsó negyed, amit 23-8-ra veszített el a csapata.

Ez az a fajta dráma volt, aminek nagyon hosszú időre van szüksége a leülepedéshez. Most még csak annyit tudok mondani, hogy a játékosokkal együtt meg kell gyászolnunk, ami történt.

Korai még hátrébb lépni egyet

Székely elmondta, biztosan eljön majd az ideje, hogy képes lesz hátrébb lépve az egész tornát szemlélni, és akkor majd biztosan talál sok pozitívumot, amire alapozva újra lehet kezdeni a munkát, de most még képtelen erre.

“Egyelőre nem tudok túllépni a mérkőzésen, illetve annak a hajráján. Hiába próbálok kapaszkodókat keresni, az utolsó negyed emléke nem enged el, újra és újra átélem a történteket”- mondta az érzelmeinek utat engedve a kapitány. “Veszem a levegőt, teszem az egyik lábamat a másik mellé, de még nagyon messze vagyok attól, hogy szélesebb perspektívából tudjam szemlélni az eseményeket.”

Ha epikus lett is a bukás, hiszen borzasztó közel voltunk a célunkhoz, emlékeztetnünk kellett a szakembert, hogy mindhárom ellenfelünket a világranglista első tíz helyezettje között jegyzik. Bár a mieink rakétaként emelkednek a mezőnyben, és a nyári Európa-bajnokságon már mutogatta a benne rejlő potenciált a magyar csapat, maga a kapitány fogalmazott úgy a MOL Csapatnak adott interjújában, hogy az olimpiai selejtező még nem a mi játszóterünk.

“Egy háztömb bajnokságot is rossz elveszíteni, ha az ember nemcsak iszonyatos mennyiségű munkát tesz bele, de el is hiszi, hogy képes megnyerni. Mi elhittük, hogy meg tudjuk csinálni, és nagyon közel voltunk a célunkhoz, most viszont hatványozottan érezzük a fájdalmát, hogy ez bizony nem egy háztömb bajnokság volt. Hanem egy olimpiai selejtező, amit nem hetente rendeznek.”

A szív nem volt elég

Székely elmondta, soha nem írna alá semmit előre, mert bármilyen feladatra képesnek érzi a csapatát, de keserűen hozzátette, ez nemcsak pozitív, hanem sajnos negatív irányban is igaz.

Béklyók kerültek a kezekre, és kiderült, hogy bár bizonyos helyzetekben már képesek vagyunk a lehetetlenre is, mindenre még nem állunk készen. Ezt a fajta nyomást elviselni, ez rutin kérdése, és bár egy olyan úton értünk el a spanyolok elleni meccsig, ami sok nagy sikert, kemény meccset és komoly győzelmeket hozott, azt a súlyt, amit egy olimpiai selejtező jelent, még nem bírtuk el. Még nem néztem vissza a meccset, de most amúgy sem tudnék taktikáról beszélni. Nem az döntött, hogy zónázásra váltottak, sőt nem is fizikailag fáradt el a csapatom, egyszerűen az történt, hogy Európa második legjobb csapata elkezdett felszabadultan kosárlabdázni, mi pedig a nagy előnyünk leadásának a mentális súlyával küzdöttünk úgy, hogy csak a szívünk maradt. És ez most nem volt elég.

A vigasztalhatatlan kapitány hozzátette, a spanyolok mesterének méltató szavai, a zárómeccs első három negyedét falfehér arccal végignéző kanadai játékosok, a legyőzött olimpiai ezüstérmes japánok elleni meccs emlékei most még nem sokat segítenek a történtek feldolgozásában, de muszáj lesz túllépni rajtuk, mert komoly feladatok várják.

“Kalandos, de sok örömöt okozó utat jártunk be a csapattal, és valójában nem kéne tragédiának felfognunk, ami történt, hiszen csak annyi történt Sopronban, hogy érvényesült a papírforma. De mi késznek éreztük magunkat erre a szintlépésre, nagyon erősen hittünk benne, hogy meg tudjuk csinálni, ezért most mindannyiunkat olyan erősen mardos a fájdalom, hogy semmilyen más érzésnek nem marad bennünk hely. Ezt most meg kell élnünk, nincs mese” - tette hozzá a kapitány. (Forrás: Mol Csapat)