Jegyzet

2024.01.19. 07:50

Ötkarikás álmok

Papp Győző

Mi, magyarok ott voltunk az olimpiai mozgalom bölcsőjénél, Kemény Ferenc jóvoltából 1894-ben alapító tagot adtunk a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Az 1920. évi nyári játékok rendezési jogát elnyerte Budapest, a háborús vereség miatt szállt át a jog később Antwerpenre, sőt, hazánk nem kapott meghívót sem a részvételre, mivel az első világháború vesztesei között volt. A magyar rendezés lehetősége azóta hol erőteljesebben, hol a napi gondokba belesimulva, de szinte folyamatosan szerepel az álmok között. 
Budapest az 1916-os, az 1920-as, az 1936-os, az 1944-es és az 1960-as játékok megrendezéséért is harcba szállt, de eredménytelenül, majd versenyben volt a 2024-es olimpiá­ért, azonban a közvélemény erőteljes tiltakozása miatt a pályázatot visszavonták. Azt, hogy Budapest indul-e a 2036-os játékok rendezési jogáért, még nem tudni. 
A MOB esetleges döntését erősítheti, hogy Mexikó kiszállt a rendezéséért folyó versenyfutásból, noha 1968-ban egyszer már volt házigazda. A tizenkét év múlva esedékes olimpiai és paralimpiai játékok vendégül látása az eddigi szándéknyilatkozatok alapján a Koreai Köztársaságot, Indiát, Egyiptomot és Katart érdekli a Reuters brit hírügynökség összegzése szerint, szeptemberben Lengyelország is jelezte, hogy pályázni fog, emellett várható Indonézia jelentkezése. Az érdeklődőkhöz Törökország, Magyarország, valamint a közel-keleti régió országai közül néhány csatlakozhat még. 
Közép-Európában még soha nem rendeztek olimpiai játékokat. Talán majd 2036-ban. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában