130 sportoló új otthona

2023.11.07. 10:57

Új sportöltöző épült Császáron

A 130 sportolót foglalkoztató Császári SE egy új öltözőt épített. Az MLSZ Komárom-Esztergom Vármegyei Igazgatóság társadalmi elnöksége a Császári SE öltözőépítésének taotámogatási igényét hat évvel ezelőtt hagyta jóvá.

Kiss T. József

A település úgy döntött, hogy nincs értelme a régi öltözőt felújítani, így a sportpálya másik oldalán egy teljesen új sportöltöző épült. A költségek 30 százalékát a település önkormányzata adta, a 70 százalék cégek társasági adójából valósult meg. 

Az új sportöltözőt a harmadosztályú Császári SE–Bokod FCE mérkőzés előtt adták át.

Az elmúlt években más taós fejlesztések is megvalósultak a klubnál, megépült egy fedett lelátó, valamint az élő füves pálya talaját is felújították. Az öltözőátadón részt vett és beszédet mondott többek között Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője, Khéner László MLSZ területi igazgató, Beke Gyöngyi, Császár polgármestere és Bagócsi László, a sportszervezet elnöke is. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában