Női kosárlabda

2023.10.24. 11:56

Két játékossal erősít a Sopron Basket

Az egykori közönségkedvenc Aleksandra Crvendakic visszatér a Sopron Basket női kosárlabdacsapatához, míg a legutóbb Győrben szereplő – a márciusi Magyar Kupa-elődöntőn éppen a soproniak ellen megsérült – Beatrice Mompremier is a zöld-sárgáknál folytatja pályafutását.

Kisalföld.hu

Alekszandra Crvendakics visszatér a zöld-sárgákhoz.

Fotó: Tóth Zsombor/Sopron Basket

"November második felében egy közönségkedvenc családtag és egy sokoldalú center csatlakozik a fiatalokkal teletűzdelt, formálódó csapatunk keretéhez" – írta közleményében a Sopron Basket női kosárlabdacsapata.

"A saját nevelésű, honi státusszal rendelkező Alekszandra Crvendakics mindössze 18 évesen érkezett Sopronba. Folyamatosan fejlődve, megannyi emlékezetes sikert elérve, hat csodálatos szezont követően új kalandokba vágott bele. Lyon, Salamanca és Mersin után köszönthetjük újra csapatunk színeiben. A 27 éves center, Beatrice Mompremier az amerikai egyetemi évek után három szezonon keresztül erősítette az UNI Győr csapatát, ahol magyar állampolgárságot kapott. A két játékos november második felétől áll rendelkezésünkre, így a válogatott selejtezők novemberi szünete után, a Cegléd elleni mérkőzésen akár már be is szállhatnak a bajnoki küzdelmekbe" – áll a híradásban.

Beatrice Mompremier még győri színekben a Sopron Basket ellen.

"Egy klub igazoláspolitikáját a piaci és egyéb körülmények erősen determinálják – vágott bele az igazolások hátterének megvilágításába Török Zoltán ügyvezető. – Így van ez esetünkben is, mikor az egészségügyi állapot, vagy a korösszetétel jelöli ki az irányt. Ezért is vagyok különösen büszke arra, hogy a miénk újra és újra össze tud kapcsolódni azzal a filozófiával, amit a csapatépítésről vallunk. 2018. április 22-én este Sopronban, az Euroliga döntőjében olyan soproni kezdő ötös futott ki a pályára, amely sporttörténelmet írt. Fegyverneky–Turner–Crvendakic–Milovanovic–Határ. Nos, Alekszandra hazatértével ennek az ötösnek most valamennyi tagja újra a fedélzeten, rendelkezésre áll és akár együtt is a pályán lehet, közel hat év eltelte után. Ez az öt játékos együttesen több mint negyven szezont szolgált eddig klubunknál. Mi okosat lehet erre mondani? Ami volt, az lesz."

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában