Női kézilabda

2023.09.07. 15:34

NB I – Álom Mosonmagyaróváron, rémálom Győrben

Szenzációs győzelmet aratott a Motherson Mosonmagyaróvár a Győri Audi ETO KC felett. A 33–30-as MKC-sikerrel végződött találkozó után nem sok idő jutott az ünneplésre, hiszen csütörtökön reggel csapat és egyéni fotózás várt a lányokra, délután pedig már a regeneráción volt a hangsúly. A győrieknek sincs sok idejük keseregni, hiszen vasárnap már a Bajnokok Ligájában a francia Brest Bretagne otthonában vár fontos párharc a csapatra.

Horváth Péter

Brattsetéknek (fehérben) nem volt ellenszerük a házigazda mosonmagyaróváriakkal szemben.

Fotó: Kerekes István

„Még mindig nehezem tudom elhinni, hogy győztünk az ETO ellen – mondja Tóth Nikolett, aki öt gólt lőtt a szerdai bajnokin. – Ez egy csodával ér fel számunkra. Ebben a sikerben mindenkinek megvolt a szerepe, csapatként értük el. Fegyelmezettek voltunk, és megcsináltuk azokat a dolgokat, amiket gyakoroltunk a felkészülés alatt. A meccsen én végig arra koncentráltam, hogy élvezzem a játékot, és kihozzam magamból a maximumot. Az eredményt nem is nagyon figyeltem, és igazából az utolsó három percben tudatosult bennem, hogy meglehet a győzelem.”

 

Az elmúlt tizenöt évben a Ferencváros mellett a Siófok volt az egyetlen csapat, amely a bajnokságban le tudta győzni a győrieket – igaz, a Balaton-partiak 34–29-es sikere 2020 januárban nem lett hivatalos eredmény, mert a koronavírus-járvány miatt a szezont törölte a magyar szövetség. Előtte 2008. október 22-én Debrecenben kaptak ki a zöld-fehérek. Azóta csak a Fradi múlta felül az ETO-t, ehhez a szűk körhöz csatlakozott most az MKC.

„Elképesztő volt, még mindig felfoghatatlan számomra ez a győzelem – ezt már Schatzl Natalie mesélte, aki az ETO ellen három, a Budaörs ellen pedig hét gólt szerzett. – Nagyon sokat dolgoztunk a felkészülés alatt azért, hogy ilyen játékra legyünk képesek. Szerintem a második félidő felénél lehetett az a pont, amikor elhittük, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést, és onnan már a szívünk vitt bennünket előre.”

Schatzl Natalie arra is kitért, mit mondott neki a meccs után nővére, Szőllösi-Schatzl Nadine, az ETO balszélsője.

„A lefújás után megölelt, gratulált, megdicsért bennünket, és azt mondta, nagyon megérdemeltük a győzelmet. Bővebben nem beszéltünk a dologról, nem firtattuk a mérkőzést.”

 

Gyurka János több történelmi tettet is végrehajtott a mosonmagyaróvári együttessel. Bronzérem a bajnokságban, nemzetközi kupamérkőzések, idegenbeli Debrecen elleni siker, Fradi elleni bravúrpont, és most az ETO legyőzése.

„Tisztában vagyok a játékosok képességeivel, de még engem is meglepett a tegnapi teljesítmény, főleg úgy, hogy az elmúlt időszak sok nehézséget tartogatott a számunkra – mesélte a mosonmagyaróváriak vezetőedzője. – A csapat sokat érett az elmúlt időszakban, ennek is köszönhető ez az eredmény, de azzal is tisztában kell lenni, hogy előfordulhatnak a mi életünkben is hullámvölgyek.

Azzal a céllal léptünk pályára, hogy a bennünket jellemző játékot és hozzáállást produkáljuk, és olyan elemeket mutassunk meg, amelyeket jól begyakoroltunk. Nem mindennapos egy ilyen nagy győzelem, ahol mindenki nagyon magasra tette a lécet. Ennek a sikernek akkor lesz igazán értéke, ha a kötelező győzelmeket is be tudjuk gyűjteni, ami szintén nem lesz egyszerű.

Úgy gondolom, meg kell élni ezt a győzelmet, kicsit ki kell élvezni. Szerintem a lányok a helyén tudják kezelni a sikert, de mi is foglalkozunk még ezzel.”

A MKC szeptember 13-án újabb tévés rangadót vív. Gyurka János együttese a Ferencváros otthonában lép pályára a 3. fordulóban.

A győriek természetesen nem voltak boldogok a meccs után, a játékosok közül Kari Brattset Dale röviden mondta el véleményét: „Kemény meccs volt a Mosonmagyaróvár ellen. Nagyon jól működött ellenfelünk védekezésük és a támadásuk is hatékonynak bizonyult. Mi sajnos rengeteg hibát követtünk el."

Sok idő nincs ezen keseregni, bár a tanulságokat nyilván le kell vonni, vasárnap pedig a BL-nyitányon a Brest Bretagne otthonában lehet kiköszörülni a csorbát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában