Kezdődik a bajnokság

2023.09.11. 07:40

Jól együtt van a soproni vízilabdacsapat vízen és szárazon is

Kisalföld.hu

A SMAFC 1860 Soproni Egyetem férfi vízilabdacsapata számára is megkezdődik a héten az országos bajnokság. Erős lesz a verseny, de a soproniak nagyon szeretnének legalább a középmezőnyig jutni.

- Jól együtt van a csapat, a fiúk rendkívül motiváltak, Krasznai Rudolf edző a szakmai felkészítésen felül a közösségépítés terén is fantasztikus munkát végzett - mondja elöljáróban Matyuga-Kovács Rita, a Soproni Vízilabda Sport Egyesület elnöke, a csapat vezetőedzője. 

A soproni férfi vízilabdások a SMAFC, a vízilabda-egyesület és a Soproni Egyetem együttműködésének köszönhetően SMAFC 1860 Soproni Egyetem néven indulnak az OB II-ben. Négy csoport verseng a helyezésekért, a soproniaknak másik húsz csapattal kell megküzdenie. Már az alapszakasz is nehéz menet lesz, minden gól számítai fog, és a soproniaknak a csoport harmadik vagy negyedik helyét kell megszerezniük, hogy elérjék céljukat.

- Nem lesz könnyű, de felkészültünk, szeretnénk a középmezőny erősségei közé jutni. Huszonöten vannak a csapatban, tizennégyes kerettel indulunk majd. A legfiatalabb játékosunk tizenöt esztendős, a legidősebb harminckilenc éves, az viszont közös bennük, hogy szeretik a vízilabdát és jók is benne. A huszonöt játékos tulajdonképpen csak a szezon elején került össze, hiszen tavaly külön készültek a serdülők, de a sok közösségi program, a heti öt edzés és a közös célok összekovácsolták a csapatot. Összeértek. Már nemcsak a vízben vannak együtt, hanem a szárazon is - fogalmaz mosolyogva Matyuga-Kovács Rita.

A Soproni Egyetem és a SMAFC támogatásának köszönhetően külső megjelenésben is egységes a csapat: melegítőt, pólót a SMAFC és az egyetem, míg a fürdőnadrágot és a vízilabda-sapkát a Soproni Vízilabda Sport Egyesület adja a játékosoknak. Az idei MEFOB-on már kívül-belül egységes soproni vízipólosok képviselik a várost, az egyetemét, Európa legrégebbi sportklubját, a SMAFC-ot és persze saját egyesületüket.

A bajnokság szombaton kezdődik, október 14-én a soproni Lőver Uszodában lesznek a bajnokság mérkőzései.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában