Női kosárlabda

2023.08.16. 17:40

Hét játékossal kezdte meg a felkészülést az euroligás SERCO UNI Győr

Hétfőn és kedden orvosi vizsgálatokkal kezdte meg a felkészülést az új szezonra a SERCO UNI Győr, szerdán pedig már edzést is tartott az egyelőre még foghíjas keretnek Cziczás László vezetőedző.

Szabó Gábor

Cziczás László vezetőedző és Fűzy-Antolovics Adél másodedző már az első edzésen alaposan megizzasztotta a győri csapat játékosait.

Fotó: Nagy Gábor

Az első foglalkozáson Török Ágnes, Dubei Debóra, Ruff-Nagy Dóra, Dombai Réka, az újak közül pedig Molnár Laura, Gyöngyösi Janka és az amerikai Destiny Slocum vett részt.

Dombai Réka még a felnőttválogatott Európa-bajnoki felkészülése alatt sérült meg, a kislábujjánál a talpközépcsontja törött el, meg is kellett műteni.

„Szerencsére jól vagyok, de még óvatosan kezdek csak el edzeni. Nagyon hiányzott már a kosárlabda, de teljes értékű munkát csak jó hónap múlva végezhetek. Még lesz egy röntgen pár hét múlva, utána remélem, zöld utat kapok. Van idő a szezonkezdésig, meg bőven lesz meccs a szezonban, mindenki ezzel nyugtat, de azért mielőbb szeretnék pályán lenni, és azért jó lenne a bajnokságnak és az Euroligának úgy neki menni, hogy előtte azért egy-két edzőmeccset is játszottam” – mondta a fiatal válogatott játékos.

Cziczás László a felkészülés elejéről beszélt: „Egyelőre hat plusz egy játékos dolgozik, a héten kondiedzés lesz délelőtt, délután a teremben a kosárlabda is előkerül. Jövő héttől bővül a létszám reményeim szerint, hiszen csatlakozik hozzánk Bach Boglárka és Hegedűs Janka, aki a 3x3-as sorozatban szerepel, és Cyesha Goree is várhatóan edzésbe áll, miután az orvosi vizsgálaton is átestek. A program sokban nem változik, az erőfejlesztésen nagy hangsúly lesz a kosárlabda mellett. Szeptember elsején ráadásul már edzőmeccset játszunk, onnantól már meccsritmusban is leszünk.”

 

A győri csapat kemény szezon előtt áll, ugyanis a bajnokság mellett az Euroligában is szerepel. A legrangosabb európai kupasorozatba hét év után térnek vissza a zöld-fehérek.

Az ellenfelek már ismertek, hiszen a közelmúltban megtartották a sorsolást is. A győrieknek a spanyol Avenida, a cseh USK Praha, a török Mersin, a francia Villeneuve d’Ascq, a szintén francia Basket Landes, az olasz Bologna és a Polkowice–Besiktas selejtező győztese ellen kell felvennünk a versenyt októbertől.

Ami az edzőmérkőzéseket illeti, hatszor lépnek pályára a felkészülés alatt a zöld-fehérek. Szeptember elsején a Vasasnál vendégeskednek, majd szeptember 8-án – folytatva a hagyományt – a Fűzy Ákos–Tapodi Péter-emlékmérkőzésen fogadják a brit bajnok és Euroliga-selejtezős London Lions együttesét. Szeptember 13-án Sopronba látogatnak Törökék a Krasznai Ferenc-emlékmérkőzésre, majd címvédőként részt vesznek a szekszárdi Sió-kupán a szeptember 15-i hétvégén. A bajnoki rajt előtti utolsó meccsen a megyei rivális, bajnoki címvédő Sopront fogadja a SERCO UNI Győr.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában