Női kézilabda

2023.08.01. 13:59

BL-induló csapattal játszik pénteken a Motherson-Mosonmagyaróvári KC

A múlt héten is folytatódott a Motherson-Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapatának felkészülése az új szezonra.

Kisalföld.hu

Gőzerővel készül a szezonra az MKC csapata.

Fotó: mkcse.hu

A harmadik héten – nem meglepetés – az edzéseké volt a főszerep. A mi azonban kisebb nehézséget okozott, hogy minden erőfeszítés ellenére erre a hétre nem tudott megfelelő edzőpartnert találni a szakmai stáb, de a munkát így is maradéktalanul elvégezte a csapat.

„Az, hogy nem tudtunk edzőmeccset lekötni, picit átírta a terveinket, más periódizációt kellett alkalmaznunk – mondta Gyurka János, az MKC vezetőedzője. – Nagyon szerettünk volna olyan ellenféllel játszani, amelyik meghaladja a képességeinket, de sajnos ilyet nem találtunk a közelben. Lett volna ellenfelünk ötszáz kilométerre, de ezt nem szerettük volna bevállalni. Úgy gondoltuk, hogy a felkészülés ezen fázisban nem lenne bölcs dolog ezer kilométert utazni. Az edzéseken egymás elleni gyakorlással próbáltuk fejleszteni, pontosítani a játékunkat, a héten pedig már a Krim Ljubjana ellen fogunk meccselni.”

A csapat szombaton és vasárnap a megérdemelt pihenőjét töltötte, hétfő délelőtt pedig folytatta a felkészülést. 

Mint azt Gyurka János említette: augusztus 4-én, pénteken az idén is a Bajnokok Ligája csoportkörében érdekelt Krim Ljubjana otthonában lép pályára a Motherson-Mosonmagyaróvár, mely eddig egy edzőmérkőzésen van túl: a Japán válogatottja elleni találkozó 32–32-es döntetlennel zárult.

A további program – Augusztus 4., 17.30 óra: Krim Ljubjana (szlovén)–Motherson-Mosonmagyaróvár. Augusztus 10., 18 óra: Motherson-Mosonmagyaróvár–SK Sugar Gliders Handball Team (dél-koreai). Augusztus 13., 18 óra: Motherson-Mosonmagyaróvár–Nantes (francia). Augusztus 18.: Lokomotiva Zagreb (horvát)–Motherson-Mosonmagyaróvár. Augusztus 24.: Motherson-Mosonmagyaróvár–Lokomotiva Zagreb (horvát). Az utolsó két meccs kezdési időpontja később lesz meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában