Centenáriumi ünnepséget tartottak

2023.06.11. 15:38

Száz éves a foci Egyházasfalun

Páder Vilmos

Egyházasfalun ragyogó napsütésben, népes szurkolótábor előtt mondott nyitóbeszédet vasárnap Kontor Péter, a helyi sportkör elnöke. Köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük Barcza Attilát, Sopron és térsége országgyűlési képviselőjét.

Az elnök ismertette az elmúlt száz év fontosabb helyi eseményeit. Beszédében kiemelte: napjainkban kevés egyesület van az országban és a megyében, amelyik megérte a 100. évfordulóját. Ezért hálával tartoznak az elődöknek. Vannak, akik sokat tettek azért, hogy 2023-ban is létezik ez a klub. Külön megemlítette Eső Jánost, aki 25 évig, 1988-tól 2013-ig volt a klub elnöke, regnálása alatt élte fénykorát az egyesület. Munkásságát többek között a felújított pálya, az öltöző, valamint megyei első osztályú szereplés fémjelezte.

 

Köszönetet mondott elődjének, Szabó Andrásnak, akitől 2018-ban vette át a stafétabotot. Megemlítette a fantasztikus munkatársakat, Pálfi Józsefet, Mészáros Jánost, Demsa Józsefet, Répcei Gábort, mert nélkülük sem ünnepelhetnének.  

Történelmi digitális vetítés és fotókiállítás tette teljessé az emlékezést.

 

Sándor József polgármester: - Az elmúlt tizenhárom évben erőnkhöz mérten támogattuk és a jövőben is támogatni fogjuk a labdarúgást. Ez a születésnapi rendezvény méltó emléket állít a száz éves klubnak. Köszönet a segítőknek és a támogatóknak.

Horváth László, az MLSZ vármegyei igazgatója: - Számunkra minden egyesület egyforma, lényeg, hogy minél többen futbalozzanak és egyre több legyen a foci iránt érdeklődő. A labdarúgás összetartó ereje uralkodjon és akkor biztosított a jövő. 

A sportvezető a jelenlévők előtt ígéretet tett, hogy az egyesület sikeres pályázatát követően támogatni fogják a pályán található régi öltöző közösségi térré való átalakítását. A bejelentése nagy tapsot kapott.

Az ünnepi főmenü a Budapest Honvéd volt válogatottakkal teletűzdelt játéka volt a hazaiak egykori kedvenceivel. A közönségszórakoztató meccs 2-1-s vendéggyőzelemmel zárult.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában