Női kézilabda

2023.05.13. 07:05

NB I – Idegenben javítana a Motherson-Mosonmagyaróvár

A Vác otthonban folytatja a bajnokságot a Motherson-Mosonmagyaróvár. A szombaton 18 órakor kezdődő találkozót a tervek szerint az M4 Sport YouTube-csatornája online közvetíti.

kisalfold.hu

Tóth Eszterék Vácon feledtetnék a hazai, Siófok elleni fiaskót.

Fotó: mkcse.hu

A találkozó előtt a mosonmagyaróvári csapat a negyedik, a váci együttes pedig az ötödik helyen áll a tabellán, de az MKC jelentős, nyolcpontos előnnyel várja a találkozót.

"Mindenkiben nyomot hagyott a Siófok elleni vereség, amit igazán akkor tudunk elfelejteni, ha Vácról elhozzuk a két pontot – nyilatkozta Tóth Eszter, az MKC játékosa. – Úgy látszik, minden szezonban van egy mumus ellenfelünk, tavaly az Alba volt ilyen, idén pedig a Siófok. Nagyon sajnáljuk, hogy egyszer sem sikerült legyőzni őket a három mérkőzésünkből. Most az előttünk álló feladatra koncentrálunk, ki akarjuk javítania a hibáinkat, hogy visszatérjünk a helyes útra. Jó mérkőzésre számítunk a Vác otthonában, ahol erős ellenfél lesz a nagyon kevés hibával kézilabdázó hazai gárda. Döntő lehet a védekezésünk keménysége, hatékonysága, ezért erre nagyon oda fogunk figyelni. Érezzük már ennek a hosszú, fárasztó szezonnak a végét, de bírnunk kell erővel, hiszen van még három mérkőzésünk. Tisztességesen akarjuk lejátszani ezeket, a lehető legjobb eredményekkel kiszolgálva a szurkolóinkat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában