Kerékpárverseny

2023.05.09. 14:19

Komárom-Esztergom vármegyét is érinti a Tour de Hongrie

Május 13-án 12.30 és 14 óra között Komárom-Esztergom vármegyét is érinti a 44. Tour de Hongrie kerékpáros verseny IV. szakasza.

kisalfold.hu

Idén a magyar válogatottal együtt már 24 sztárcsapat érkezik hazánkba, mintegy 40 ország 132 kerékpárosa vesz részt a megmérettetésen. A kerékpáros versenyzők átlagos sebessége 40–50 km/h, ami azonban az útvonal egyes szakaszain elérheti a 80–90 km/h-t is. A versenyzők a rend- őri biztosításra és a motoros biztosítókra hagyatkoznak, a közúti jelzéseket nem figyelik. Veszélyhelyzetben (útvonalon lévő akadály esetén) a motoros biztosítók zászlóval és síppal adnak jelzést a versenyzőknek a kikerülési irányról. Az útkereszteződésekben a Komárom- Esztergom Vármegyei Rend- őr-főkapitányság rendőri állománya a polgárőrség segítségét is igénybe véve irányítja majd a forgalmat. 

A mezőny Zsámbék irányából 12.50 körül érkezik a vármegyébe, majd a kerékpárosok a Szomor–Bajna–Tát útvonalon, a 10-es, a 117-es és a 11-es számú főút igénybevételével előreláthatólag 13.40-re érnek Esztergomba. Innen a Táti út–Hősök tere–Terézia út– Dobogókői út–1111-es számú úton haladva várhatóan 14 óra körül hagyják el Komárom-Esztergom vármegye területét. A verseny Pest vármegyében folytatódik és Dobogókőn ér véget. 

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy szombaton 8 órától a verseny útvonalán megállási tilalmat rendelnek el, mely érinti az 1111-es számú út Esztergom–Dobogókő közötti szakaszát is. A tiltott helyen megálló járműveket a rendőrség elszállíttatja! 

A kerékpárverseny útvonalán 12 és 14 óra között teljes pályás útlezárásra kerül sor, melynek időszaka a versenyzők haladási sebességétől függően változhat. A forgalomterelések miatt jelentős torlódásra kell számítani a lezárt útszakaszok környezetében is. A fentiek miatt előfordulhat, hogy a közlekedő járműveknek 1 órás, esetlegesen azt meghaladó idejű várakozásra is számítaniuk kell. 

A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy a verseny előtt és ideje alatt – amennyiben tehetik – ezeken az útvonala- kon ne induljanak útnak, illet- ve válasszanak másik útvonalat. Az időjárásra és a hosszú várakozási időre való tekintettel megfelelő mennyiségű folyadékot tartsanak a járműben. A verseny útvonalán, az úttesten és az út szélén se parkoljanak. A Dobogókő környékére kirándulók ne feledkezzenek meg a megállási tilalom betartásáról, mert a versenyútvonalon tartózkodó járműveket a rendőrség elszállíttatja. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában