Labdarúgás

2023.04.19. 09:00

A győzelem ellenére hiányérzete van az ETO játékosának

kisalföld.hu

Szendrei Ákos kapura tör a dorogi védő mellett. A vasárnap elért találatával átvette a vezetést az ETO házi góllövőlistáján. Fotó: eto.hu

A télen a DAC-tól kölcsönbe érkezett Szendrei Ákosban van potenciál, ezt jelzi, hogy az ETO házi góllövőlistájának élére állt. Igaz, ehhez 4 gól is elegendő, ebből a legutóbbit a Dorog elleni vasárnapi bajnokin szerezte. 

A szünetben beállt Szendrei Ákos szerezte az ETO második találatát, ezzel alakult ki a 2-0-as végeredmény.

Úgy mentünk neki ennek a mérkőzésnek, hogy sajnos az előző meccseink eredményei nem alakultak jól – nyilatkozta Szendrei Ákos az ETO honlapján. – Ettől függetlenül vártuk már a Dorog elleni bajnokit, ahol a szurkolóinknak is örömet akartunk szerezni, és bizonytani, hogy hazai pályán is képesek vagyunk győzni. Az első félidőben ugyan nem játszottunk rosszul, uraltuk a mérkőzést, de nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, nem tudtunk elég helyzetet kialakítani, talán csak egy pontrúgás után adódott egy lehetőségünk. A második negyvenöt perc már jobban nézett ki, talán a Dorog is elfáradt, jobban föléjük tudtunk kerekedni és helyzeteket alakítottunk ki. Nagyon örültem, hogy sikerült megszereznem a negyedik gólomat! Csontos beadása remekül jött középre, szerencsére jó ütemben érkeztem rá. Egyetlen hiányérzetem van a mérkőzéssel kapcsolatban, úgy gondolom, hogy több gólt is lőhettünk volna. Ebben mindenképp fejlődnünk kell még, könyörtelenül kihasználni a lehetőségeket, ez a csapatnak és a szurkolóknak is nagyon jót tett volna.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában