Labdarúgás

2023.02.28. 09:59

Élre állt a Dunaszerdahely a szlovák bajnokságban

kisalföld.hu

A Slovan aranyosmaróti döntetlenje és a DAC 1904 győzelme azt jelenti, hogy a 21. forduló után a dunaszerdahelyi csapat visszatért az első helyre a szlovák első osztályban. 

A kék-sárgák hazai pályán 2-1-re győzték le a Szakolcát, miközben a csapat kapitánya, Kalmár Zsolt a 37. percben megszerezhette volna 8. szezonbeli találatát. Laposan elvégzett büntetője azonban a jobb kapufa mellé vágódott. 

„A tizenegyesnél nem hagytam, hogy az ellenfél kapusa megzavarjon. Gondolkodtam, hova lőjem, hiszen volt már, hogy középre rúgtam. Pályafutásom során még sosem rúgtam mellé büntetőt, de ez is eljött, viszont az a legfontosabb, hogynem estünk össze és meg tudtuk fordítani a mérkőzést. Mondhatjuk, hogy a csapat megmentett engem, mert a kihagyott büntető után nagyon rossz érzés lett volna, ha nem sikerül otthon tartani a három pontot” - nyilatkozta a DAC honlapján az ETO-nevelésű magyar válogatott játékos.

A hétvégén Rózsahegyen lépnek pályára.

"Még nehezebb dolgunk lesz, de mindenképpen a győzelemért utazunk - vélekedett Kalmár. - Nem gondoltam volna, hogy három tavaszi fordulót követően megelőzzük a Slovant, hiszen nem a bajnoki cím az elvárás, hanem a csapatépítés. Jó úton járunk, jönnek az eredmények. Önbizalmat ad az éllovas pozíció és az, hogy mindenki minket akar megverni. Ezt a futballt és akaratot kell meccsről meccsre nyújtani, és akkor jönnek az eredmények is. Messze van még a pontvadászat vége, addig még nagyon sok kemény összecsapásunk lesz idegenben és hazai pályán is." (Forrás és fotó: DAC1904.sk)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában