Labdarúgás

2021.05.25. 21:54

Hűséges szurkolókat köszöntött a DAC a szezonzáró után Dunaszerdahelyen – fotók

A Nagyszombat elleni szezonzáró mérkőzést követően nem csak a játékosok, hanem néhány kivételes szurkoló is személyes emléktárggyal térhetett haza.

kisalfold.hu

Biztosan mindenki emlékszik: a május 1-i, Zsolna elleni mérkőzésen csak nagyon szigorú feltételek mellett vehettek részt nézők, hiszen a 12 órás negatív anitigén teszt mellett a belépéshez szükséges volt felmutatni egy 36 óránál nem régebbi PCR vagy LAMP tesztet is. Mindezt úgy, hogy a Közegészségügyi Hivatal döntése csupán négy nappal a hétvégi mérkőzés előtt lett hivatalos.

A DAC focicsapata akkor minden szurkolónak, aki teljesíteni tudta ezeket a szinte lehetetlennek tűnő – és jelentős anyagi megterheléssel járó – feltételeket, ingyenes belépést biztosított a mérkőzésre. A meccsre végül – akkori nézőcsúcsot jelentő – 17 fő tudott regisztrálni, így ez a néhány ember volt az első, aki a csapat tavaszi mérkőzésein személyesen is szurkolhatott a lelátóról.

A következő, és egyben szezonzáró, május 22-i hazai mérkőzésen, a DAC–Nagyszombat rangadón már 500 néző lehetett jelen, a klub azonban köszönete jeléül újra megkereste és meghívta a fent említett 17 szurkolót a mérkőzésre. Közülük tizenöten el tudtak jönni, így ők újra átélhették a ma már sajnos kivételesnek számító élő meccshangulatot.

Sőt, a DAC hálája jeléül a fent említett szurkolóknak egy-egy, játékosok által aláírt mezt ajándékozott, amit a mérkőzés után a csapat labdarúgói személyesen adtak át nekik. Az egyedi tervezésű mez hátoldalán a „Köszönjük” felirat mellett a 12-es szám szerepelt, utalva arra, hogy a szurkolók is a csapat elengedhetetlen tagjai.

A DAC labdarúgóklub bízik benne, hogy a következő szezontól már akadályok és nehezítő körülmények nélkül is találkozhat szurkolóival a MOL Arénában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában