Helyi sport

2017.02.14. 23:29

Kosárlabda - Döntő ütközet előtt áll a Sopron

Szerdán 18 órakor a török Hatay együttesét fogadják hazai környezetben.

kisalfold.hu

 

Mivel közvetlen riválisokról van szó, a mérkőzés mindkét félnek kulcsfontosságú. A jó formát futó vendégek semmit sem bíznak a véletlenre, így már hétfőn megérkeztek Sopronba.

 

˝Decemberben vívta a két klub történetének első csatáját, és akkor talán még nem is gondoltuk, hogy a viszontagságos utazás, pár órás alvás után elszenvedett 8 pontos vereségünknek ekkora jelentősége lesz az alapszakasz hajrájában. Sajnos Binta sérülése óta már nem tudtunk bravúrt felmutatni a nemzetközi porondon, és játékunk gépezete sem működik olyan hatékonyan, mint a szezon első felében. A Hatay pont ellenkező ívű pályát fut! Az új esztendőben remek formába lendültek, bravúros sikereket is felmutatva feljöttek a riválisok nyakára. A Polkowice felett aratott győzelmükkel ráadásul be is előztek minket. Így mindenképpen legalább 9 pontos sikerre van szükségünk ellenük, és még az sem biztos, hogy elég lesz a továbbjutást érő helyek egyikéhez. Az esélyt azonban meg akarjuk adni magunknak! Ehhez 40 percnyi jó játékra lesz szükség, és néhány extra sem ártana a Hurst-Snytsina-Paris-Ozturk vezette vendégekkel szemben. A lelátóról is szükség lesz plusz energiákra, csak közösen érhetjük el céljainkat!˝ - olvasható a klub közleményében.

 

Várakozások

 

Sterbenz László: Több hónapja úgy terveztük, hogy ez lesz a kulcsmeccs, amit ha nyerünk, rájátszást ér valahol. Azóta ők több meglepetés győzelmet arattak, így egy szerdai győzelem sem biztos, hogy elég lesz. A mi dolgunk, hogy nyerjünk 9 ponttal, aztán meglátjuk mit hoz az utolsó forduló. A kulcsot Snytsina védésében látom, aki 3-as és 4-es poszton is képes extra teljesítményre. Ennek megfelelően a Crvendakic-Johnson páros egyértelmű védőfeladatot kapott. Főleg ezt kell megoldani a győzelemhez!

 

Shenise Johnson: Ha győzni akarunk a Hatay ellen, akkor a legfontosabb, hogy jól védekezzünk, és ha ez megvan, akkor labdaszerzésekből, gyors indításokból szerezhetünk könnyű kosarakat, így pedig lehet esélyünk a törökök ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában