Helyi sport

2016.11.09. 09:28

Uniqa-Sopron - Bourges: Klasszikus csatára készülnek a helyiek

Két régi Euroliga-szereplő csap össze a Bourges soproni vendég játéka kapcsán.

kisalfold.hu

[namelink name="Sterbenz László"]  együttesének szerdai ellenfele –  nem mellesleg az Európa-kupa  címvédője – veretlenül érkezik a  Novomatic-arénába, s nyilván  feltett szándéka ezen állapota  megőrzése. Persze ehhez azért az  Uniqa játékosainak is lesz egy-két szavuk.


Először az 1999/2000-es szezonban találkozott egymással a két klub, legutóbb pedig a 2009/2010-esben. Az egyik legemlékezetesebb párharc számunkra a 2010-es negyeddöntő, ahol az esélyesebb Bourges búcsúztatásával jutottunk be a salamancai Final4-ba.


A franciákra mindig is a stabilitás volt a jellemző, de a korábbi évekhez képest most fontos játékosokat veszítettek.


A legérzékenyebb változás az irányító posztján történt. A klub ikonikus játékosa, Celine Dumerc már korábban bejelentette, hogy utolsó szezonjára készül Bourgesban, melyet végül az Európa Kupa győzelemmel koronázott meg. Pótlása nem könnyű, de volt idejük megtalálni az ideális megoldást. A karmesteri pálcát a Miljana Bojovic kezébe adták, aki még kassai színekben sokszor okozott számunkra is nehézséget.


Két másik fontos láncszem is kiesett a sorból. Az egyik Danielle Page, akit nekünk sikerült elcsábítani a sikerei helyszínéről, ám mint az már ismert szurkolóink előtt, sérülése, majd műtétje után nem tudott bemutatkozni csapatunkban és a szezonban már nem is tud visszatérni a szerb olimpikon. A másik Helena Ciak, aki nem tudott nemet mondani egy orosz szerződésre.


Őket két mozgékony center, Kayla Alexander és Clarissa Dos Santos váltotta, akik a WNBA-ben hasznos szerepet játszottak csapataikban.


Továbbra is a Bourges keretét erősíti a vajkezű brit válogatott, Jo Leedham, illetve jó képességű francia kosarasok egész sora: Paoline Salagnac, Ingrid Tanqueray, Sara Chevaugeon, Diandra Tchatchouang és Ana-Maria Filip. Hogy ők is mennyire gondolnak a jövőre, azt jól mutatja két igazolásuk. Marine Johannes-t az Olimpiáról, míg Alexia Chartereau-t a soproni U18-as EB-ről ismerhetik szurkolóink. Utóbbit a kontinenstorna legértékesebb játékosának (MVP) választották.


A két vezetőedző is nagy csatára számít a szerdai mérkőzésen, melyet a DIGI SPORT élőben közvetít, de nyomon követhető lesz a FIBA Youtube csatornáján és online statisztikai közvetítés formájában is.


Sterbenz László: Klasszikus csata előtt állunk egy régi riválissal szemben, mely tiszteletreméltó eredményekkel rendelkezik. Az Európa Kupa címvédője veretlenül áll két forduló után a csoportunkban. Nincsenek világsztárjaik, de 12 jegyzett kosárlabdázót foglalkoztatnak, akiket folyamatosan tűzben tartanak. Egy esetleges győzelemmel, nagy lépést tehetnénk a céljaink felé!


Valerie Garnier (vezetőedző): A soproni klubnak az Euroligában a helye! Vannak veszélyes játékosaik, akik közül Turner tavaly komoly kihívást jelentett számunkra. Idén is láthattunk már tőle egy extra teljesítményt, Polkowicében, ahol 33 pontja mellett kiosztott 10 gólpasszt is. Cayla George szintén jó képességekkel megáldott kosaras. A polkowicei győzelmük figyelemre méltó, ebben a kiélezett sorozatban minden idegenbeli győzelem rengeteget ér! A Sopron közvetlen riválisunk, így különösen nagy mérkőzésre számítok!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában