Helyi sport

2015.06.10. 11:46

Női kosárlabda Eb - Sopronból Győr a cél

A csoportmérkőzéseit Sopronban vívó magyar válogatott elsődleges célja a győri középdöntőbe jutás a csütörtökön elrajtoló, Romániával közös rendezésű 35. női kosárlabda Európa-bajnokságon.

"Kedden délben találkoztunk Sopronban, mindenki egészséges a keretből" - adott helyzetjelentést az MTI-nek Gáll Tamás szövetségi edző, hozzátéve, a honosított Quigley Allie-t sajnos csak pár napja engedte el a Chicago Sky, de ő az elmúlt évekből már jól ismeri Stefak Svitek szövetségi kapitányt, aki Krakkóban is az edzője volt.

Ami pedig a nemrég szült Fegyverneky Zsófia bekapcsolódását illeti, a több mint 100-szoros válogatott játékos napról napra jobb formába lendül, és biztosan a hasznára lesz a csütörtökön szünnapos együttesnek, amely hathetes felkészülésen van túl - tette hozzá. Gáll Tamás részletesen beszélt a soproni csoportellenfelekről is:

"A svédek elleni pénteki nyitómeccsünk kemény lesz, mert ők a második hely favoritjai, atletikusak, jó bajnokságokban csiszolódnak, előttünk járnak valamelyest, de hazai pályán nem lehetetlen küldetés ellenük játszani.

A szombaton következő litvánok nagyjából a mi szintünkön vannak, igazi ki-ki meccset várok, vélhetően a napi forma fog dönteni. A spanyolok bevallottan az Európa-bajnoki címért jöttek, ők más kategória, nem ellenük kell bizonyítanunk. Ami pedig a hétfői, szlovákok elleni összecsapást illeti, rájuk talán legyint a közvélemény, pedig nem rosszabbak nálunk." Összességében a szövetségi edző titkon a csoport második helyére vágyik, de előzetesen a még továbbjutást jelentő harmadikat is "aláírná".

"Nehéz lesz. Minden ellenfelet feltérképeztünk, mindenkiről vannak videoanyagaink, de a gyenge pontok kielemzésén túl a saját játékunkat próbáljuk majd ráerőltetni a riválisokra" - tette hozzá. A lehetséges folytatásról szólva a kapitány segítője közölte, a győri középdöntőben már nem lennének elvárások a csapattal szemben, amely onnantól már teher nélkül játszhatna.

A sportág történetében ez az első alkalom, hogy két ország közösen bonyolít le Eb-t. Érdekes, hogy a szeptemberi férfi kontinenstornának négy ország ad majd otthont, mivel a rendezési jogot eredetileg elnyerő Ukrajna a politikai válsághelyzet miatt visszalépett. Ugyancsak újdonság lesz, hogy először kerül sor női Eb-re 20 csapat részvételével. A 28-án sorra kerülő budapesti döntő nyertese kvótát szerez a jövő évi riói olimpiára, míg a 2-5. helyezett indulhat egy év múlva az ötkarikás játékokat megelőző selejtezőtornán.

Az Eb menetrendje

csoportkör - A csoport: Temesvár
B csoport: Arad
C csoport: Szombathely
D csoport: Sopron

június 11: A csoport: Montenegró-Csehország 17.00
Ukrajna-Franciaország 19.30

B csoport: Lengyelország-Törökország 17.00
Olaszország-Fehéroroszország 19.30

C csoport: Lettország-Szerbia 16.30
Oroszország-Horvátország 19.00

D csoport: Svédország-Szlovákia 16.30
Litvánia-Spanyolország 19.00 (Magyarország szabadnapos)

június 12.: A: Csehország-Ukrajna 17.00
Románia-Montenegró 19.30

B: Görögország-Olaszország 17.00
Fehéroroszország-Lengyelország 19.30

C: Horvátország-Lettország 16.30
Nagy-Britannia - Oroszország 19.00

D: Szlovákia-Litvánia 16.30
MAGYARORSZÁG-Svédország 19.00

június 13.: A: Franciaország-Csehország 17.00
Ukrajna-Románia 19.30

B: Lengyelország-Görögország 17.00
Törökország-Fehéroroszország 19.30

C: Lettország - Nagy-Britannia 16.30
Szerbia-Horvátország 19.00

D: Spanyolország-Szlovákia 16.30
MAGYARORSZÁG-Litvánia 19.00

június 14
.: A: Montenegró-Ukrajna 17.00
Románia-Franciaország 19.30

B: Olaszország-Lengyelország 17.00
Görögország-Törökország 19.30

C: Nagy-Britannia - Szerbia 16.30
Oroszország-Lettország 19.00

D: Svédország-Litvánia 16.30
MAGYARORSZÁG-Spanyolország 19.00

június 15.: A: Franciaország-Montenegró 17.00
Csehország-Románia 19.30

B: Fehéroroszország-Görögország 17.00
Törökország-Olaszország 19.30

C: Horvátország - Nagy-Britannia 16.30
Szerbia-Oroszország 19.00

D: Spanyolország-Svédország 16.30
MAGYARORSZÁG-Szlovákia 19.00

június 17-22.: középdöntő: Debrecen, E csoport (az A és B csoport 1-3. helyezettjei) és Győr, F csoport (a C és D csoport 1-3. helyezettjei) - a két hatosból az első 4-4 megy tovább a negyeddöntőbe június 24-28.: negyeddöntő, elődöntő, helyosztók a budapesti Syma-csarnokban

A magyar válogatott stábja

Szövetségi kapitány: Stefan Svitek
Edző: Gáll Tamás
Edző: Imreh Ajtony
Erőnléti edző: Trzaskoma Lukasz
Keretorvos: Kovács Ignác
Csapatvezető: Ivkovicsné Béres Tímea
Technikai vezető: Szabó Istvá

A keret: Czank Tímea (Aluinvent DVTK Miskolc), Fegyverneky Zsófia (Uniqa-Euroleasing Sopron), Határ Bernadett (MKB-Euroleasing Vasas), Honti Katalin (Schio), Horti Dóra (Mersin), Krivacsevics Tijána (Uniqa-Euroleasing Sopron), Quigley Allie (Kraków), Raksányi Krisztina (PEAC-Pécs), Simon Zsófia (Uniqa-Euroleasing Sopron), Vajda Anna (CMB CARGO UNI Győr), Zele Dorina (ZTE), Zsovár Orsolya (Uniqa-Euroleasing Sopron)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában