A válogatott előbbre való, mint az amerikai profiliga

Kétszer volt az Euroliga döntőjének legértékesebb játékosa (2011, 2014), és ugyanezen években ő érdemelte ki Az év játékosa címet Európában. E díjai, címei ellenére szerény, nincsenek sztárallűrjei. Európa egyik legjobb játékosa az utolsó győri csoportmeccset követő lazítás után készséggel, mi több, kifejezetten jókedvűen felelt lapunk kérdéseire.

– Százkilencven centi fölötti magassággal úgy vezeti a labdát és olyan sebességgel robog, mintha irányító lenne... Ez inkább adottság vagy a sok munka eredménye?

– Biztos, hogy valami adottságom is van ehhez, de azért, hogy erre a szintre eljussak, nagyon sokat dolgoztam. Pár éve volt egy súlyos térdsérülésem. Azt követően, hogy felépültem, az edzéseken túl is rengeteg energiát fordítottam egy esetleges újabb sérülés megelőzésére. A pályán kívül is nagyon sokat kell tenni azért, hogy a pályán jól érezze magát az ember.

– Melyik egyébként a kedvenc posztja?

– Posztot nem mondanék, de általában a pálya valamelyik oldalán, szélén érzem jól magam, onnan szeretek betörni.

– A kosarazás előtt más sportágat is kipróbált?

– Lehet, hogy meglepi, amit most mondok, de az első sportágam a labdarúgás volt. Hétéves koromtól egy éven át jártam labdarúgóedzésekre. Akkori iskolámban egy testnevelő tanár megkérdezte, kosarazni lenne-e kedvem, s emlékszem, nagyon határozottan azt mondtam: nem.

– Hogy jött a foci?

– Édesapám futballozott, na nem profiként, hanem alacsonyabb osztályban.
Tetszett az azt körülvevő légkör, gondoltam, kipróbálom.

– Hogyan lett mégis kosaras, túl magas lett a futballhoz, netán nem is volt túl ügyes?

– Lehet, hogy mindkettő. Szerencsére az előbb említett testnevelő addig rágta a fülem, amíg végül rá nem vett arra, hogy lemenjek kosárlabdaedzésre.

– És hogy tetszett?

– Hogy is szokták mondani? Szerelem volt első látásra... Azonnal megkedveltem a játékot. Ez a szerelem mind a mai napig tart, és szerintem egész életemen át elkísér.

Alba Torrens EB-cím-védésre készül a budapesti végjátékban.

– Van kedvenc játékosa, példaképe?

– Igen, a Barcelona kosarasa, Juan Carlos Navarro, a „bomba".

– Bár Európa egyik legjobb játékosaként tartják számon, nagyon furcsa, hogy a kontinens éljátékosainak többségével ellentétben ön még nem játszott az amerikai profi bajnokságban, a WNBA-ben. Miért?

– Mert ott is nyáron van a program, amikor hazám válogatottjának is versenye van. Márpedig az én értékrendemben egyértelmű, hogy a spanyol válogatott az első. Úgy érzem, a kettő együtt nem menne.

– Hogyan látja csapata esélyeit az Európa-bajnokságban?

– Amit eddig nyújtottunk, az megfelelő. Bár voltak kisebb hullámvölgyeink, egyedüli csapatként vagyunk veretlenek. A célunkat azonban még nem értük el. Jön az egyenes kieséses szakasz, három olyan meccs, amelyeknél mindegyiknek úgy kell nekimenni, mintha döntőt játszanánk. Európa-bajnokként természetesen szeretnénk megvédeni a címünket.

– Mennyi esélyt lát arra, hogy az utóbbi években minden világversenyt megnyerő amerikaiakat „elkapják" valamikor a közeljövőben?

– Ne haragudjon, de most a spanyol válogatott mellett egyetlen csapatra koncentrálok, ez pedig a negyeddöntőbeli ellenfelünk, Montenegró...