Könyvbemutató

2023.11.16. 17:16

Reisinger Attila könyvbemutatója a mosonmagyaróvári városi könyvtárban

Tuba Lászlóval beszélgetett Reisinger Attila legújabb, Árnyak között című könyvéről a mosonmagyaróvári Huszár Gál Városi Könyvtárban.

Mészely Réka

Fotó: Kerekes István

Reisinger Attila gyermekkorától érdeklődéssel hallgatta a családi legendárium történeteit, törekedett azok lejegyzésére. Ez később tudatos tevékenységévé vált, amit kutatómunkával egészített ki, hogy írásai minél hitelesebbek legyenek. Munkásságát országos és helyi, irodalmi és közéleti kitüntetésekkel is elismerték: „Az év legsikeresebb szerzője” (2016), Magyar Ezüst Érdemkereszt (2018), „Mosonmagyaróvár Város Kultúrájáért” (2021), Herczeg Ferenc-díj (2023) fémjelzi munkásságát. 
Húsz, kisregényeket és novellákat tartalmazó kötete jelent már meg, amelyekben egyéni sorsokon keresztül idézi meg az itt élők viharos közelmúltját. Műveiben mély empátiával fordul szereplőihez, közösségi és egyéni traumáik kibeszélésével, kísérletet tesz azok feloldására is. Reisinger Attila 2006 óta megjelent írásaival a kisemberekről szóló kortárs, történeti-lélektani kispróza egyik nagy alkotójává vált.
A rendezvényen Vitéz Vilmos olvasott fel a kötet írásaiból. A műről Tuba László faggatta az írót.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában