Értékeink fókuszban

2023.09.19. 11:00

Érték az, amit a győriek annak tartanak

A város 750 éves évfordulóját ünnepelve kezdeményezte a város vezetése és hozta létre a Győri Értéktár Bizottságot 2021. március 15-én Szeles Szabolcs alpolgármester elnökletével.

Barki Andrea

A Győri Balett a magyar táncélet egyik meghatározó együttese. Előadásaikkal bejárták az egész világot.

Az elsők között vették fel az értékek közé a Győr-keresztek történetét, a győri vaskakast és a dr. Petz-féle gyomorvarrógépet.

Győr-keresztek 1598 óta állnak, főleg Ausztria és Magyarország településein, hirdetve, hogy Győr a keresztény Európa védőbástyája volt. Négyévi megszállás után ugyanis Pálffy Miklós és Adolf von Schwarzenberg hadai cseles rajtaütéssel visszafoglalták a várat, s ezzel közvetlenül Bécset, de egész Európát is megvédték a töröktől. 1598. április 25-én Rudolf császár elrendelte, hogy a győri vár visszafoglalásának emlékére állítsanak kereszteket a következő felirattal: „Mondj Istennek dicséretet, hálát, hogy visszaadta nekünk Győr várát.”

Az évek során sok győri érték került már a vármegyei értéktárba is, mint a győri vár, a Győri Balett, a Győrkőcfesztivál, az Euroregionális Kenyérfesztivál és Kézműves Találkozó, a Barokk Esküvő, a győri bazilikában található Könnyező Mária-kép és a Szent László-herma, a győri kékfestők, Schima Bandi életműve, a Rába Néptáncegyüttes, Boldog Apor Vilmos püspök élete és vértanúhalála, a Kisalföld népi építészete, az Audi TT, a győri tanítóképzés, dr. Barsi Ernő munkássága, a győri termál- és gyógyvíz, a Győri Audi-ETO Kézilabda Club, és hungarikum lett a fröccs, melynek feltalálója a győri bencés szerzetes-tanár-fizikus, Jedlik Ányos.

A Barokk Esküvő immár harminc éve idézi meg Győr történelmének egy időszakát.

Győr az értékek kimeríthetetlen tárháza, az értéktár bármelyik kategóriáját is nézzük. Nagyon fontos az, hogy mi, győriek mit tartunk értéknek. Ezért amikor megalakult a helyi értéktárbizottság, először is tisztáztuk, hogy mit tekintünk értéknek és kialakítottuk azt a brandet, ami bennünket jellemez – szögezte le Szeles Szabolcs, a Győri Értéktár Bizottság elnöke. – Készül egy imázsfilm, ami az értéktárbizottság munkáját népszerűsíti, másrészt hordozható tablókat készítettünk, amikkel egy vándorkiállítás keretében be tudjuk mutatni a befogadott értékeket. Ezzel egyrészt szeretnénk minél több helyen bemutatni a város lakóinak a már bejegyzett értékeket, másrészt felhívjuk a figyelmüket arra, hogy ők is ajánljanak.

A bizottság megalakulását követően közel húsz értéket vettek fel. Köztük van a szitásdombi füvészkert, a Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasz, a „győri csuda”, a győri Püspökvár műemlék orgonája, a győri bélyeges téglák, a győrszentiváni tölgyeserdő, a Bécsi úti nádas, a Geodéziai Emlékpark, a nádorvárosi evangélikus templom, a győri Mikulás Birodalom és az Insula Lutherana épületegyüttes is.

A Szent László-hermát, hazánk harmadik legjelentősebb nemzeti, szakrális kincsét a győri bazilikában őrzik.

Az értéktárban szerepel a Calendarium Jaurinense de anno… 1728, az első Győrben nyomtatott könyv, városunk egyik legjelentősebb könyv- és nyomdászattörténeti emléke, az 1727 és 1850 között működő Streibig-nyomda első kiadványa, valamint a lokálpatrió­ta Ecker János (1788–1852) győri polgárként az 1847 és 1850 közötti időszak győri eseményeit, a forradalom és szabadságharc helyi történéseit megörökítő naplói, amelyek a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér muzeális gyűjteményének egyedi, pótolhatatlan helytörténeti kincsei.

Továbbra is várják a győriek javaslatait, hiszen a helyi értéktár létrehozásában bárki részt vehet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában