kisalfold.hu podcast

2023.07.29. 06:20

Gyárváros szimfóniája - Marton Szabolcs zeneszerző, producer nem csak inspirálódik győri gyökereiből

Autodidakta módon tanult zenélni, és zenét szerezni, mert unta, amit hallott. Marton Szabolcs nevét pedig már jól ismerik zenei berkekben, írt már dallamokat színházi darabokhoz és filmekhez. A KVARK névre keresztelt, Győrben született félszimfonikus produkciót többek között a Budapesti Tavaszi Fesztiválon is bemutatta.

Bella Violetta

Marton Szabolcs tervei szerint ezt legkésőbb 2025-ig szeretné bemutatni. Emellett a zenészekkel elindították a külföldi koncertszervezés szálát, szeretnék a Kvarkot más nemzetekhez is eljuttatni.

Fotó: Nagy Gábor

Azt meséli a kezdetekről, hogy előbb szerzett zenét, minthogy zenélni tudott volna.

Hallgassa meg!

– Általános iskola vége felé sok Pink Floydot hallgattam, a Goodbye Blue sky című számot nagyon szerettem. De pont mivel sokat hallgattam nagyon meguntam. Kitaláltam, hogy számítógépen átvariálom, hogy ne legyen mindig ugyanaz és elkezdett érdekelni, hogy tudok hozzátenni. Elkezdtem rápengetni, aztán arra jutottam, hogy csinálok inkább saját zenát, ami hasonló lesz. Utána jöttem rá hogy ahhoz kéne némi hangszeres tudás, hogy meg tudjam csinálni, amit szeretnék és értsem mit csinálok. Próbáltam találni tanárokat, a zeneakadémián például jártam egy zeneszerző szakos fiúhoz, hogy megtudjam mi zajlik az egyetemen, vagy ha segítségre volt szükségem külön tanártól kértem.

Debütálása dalszerzőként a Préda című előadásához fűződik, amihez 2014-ben készített dalokat az Aurora Art felkérésére. Ugyanebben az évben indult az első saját zenekara is, a We are Infinite, amivel a budapesti Talentométer döntőjébe kerültek, illetve bejutottak a Hangfoglaló (akkori nevén Cseh Tamás) Program résztvevői közé is. 2016-ban ő szerezte a Vád című darab zenéjét, majd 2017-ben elkészítette első saját nagylemezét, amit második zenekarával a Hügével jegyez. Azóta elsődlegesen színházi és filmzenék szerzőjeként van jelen a zeneiparban.

– Amikor egy zenekaromnak vége lett, akkor szöget ütött a fejembe, hogy nem sokat láttam még a világból. Fogtam magam elmentem egy hónapos európai körútra. Mielőtt hazajöttem volna jártam Barcelonában, és annyira megtetszett, hogy kivettem egy albérletet és két és félévig ottmaradtam. Élveztem a spanyol mentalitást, volt egy munkám és strandoltam. A covid előtt egy félévvel elindítottam egy hangstúdiót, ott kezdtem el visszatérni a zenék írásához. Ott a karantén elég szigorú volt, nyolc hétig egy háztartásból egy ember mehetett kétnaponta a legközelebbi boltig. A lakótársaim is elmentek haza. Úgy voltam vele, hogy semmi értelme itt lenni. Üres a családi ház, ha itt se lehet kimenni, meg ott sem, akkor teljesen felesleges fenntartani egy albérletet.

Amikor hazajött, akkor került párbeszédbe a Torulá művésztér munkatársaival. A jóízű beszélgetések pedig együtt munkálkodássá formálódtak. A Torula a szervezésből az operatív részt, míg Szabolcs pedig a kreatív tartalmat vállalta magára és megformálták az első előadást, amit 2022 májusában mutattak be. Azóta a Kvark bejárta Veszprémet és Budapest több helyszínét. Szabolcs elárulta, belátható időn belül Győrbe is visszatér.

– Én is változom, a zenekar is változik és a világ is. Ha valaki egy éve látta a Kvarkot, nem ugyanazt fogja látni most. Ha háromszor lemegy ugyanúgy a koncert, akkor én azt már kezdem nagyon unni. Van egy jó tér egy jó zenekar akkor olyat csináljunk, ami még nem volt. Minimum feladatomnak érzem, hogy ebbe beleálljak, ha minden változtatás nagy melóval is jár egy ekkora formációnál. De minden alkalomra elég sokat változott. A vizuál is most érett be és bővültek is a számok, a helyszínez specifikusan igyekszünk alakulni, az adott térre reflektálni. A Tavaszi Fesztiválon vászonra vetítettünk, Veszprémben egy 35-40 méter hosszú felületre, ahova monumentálisabb látvánnyal készültünk. A zenészek tekintetében egy magja van a kvarknak, esetleg egy-két embert helyettesítünk, de lényegében összeszokott formáció, melyben a győri tagok vannak továbbra is többségben. Jövő tavaszig eljutunk Győrbe a Kvarkkal újra. Igyekszem ebbe több energiát invesztálni, mert a Torulában még alig tudtunk mutatni valamit, akkor állt össze, megelőlegezett bizalom kellett a közönségtől. Most viszont jó lesz a győrieknek újra előadni.

Bár konkrét tapasztalatok alapján írta a zenét, – a Krúdy című szám nem véletlenül a Krúdyról kapta a címét ahogy a Bakony sem – mivel nem a konkrétumok, hanem az érzések felépítése szintjén fogalmazza meg az üzenetet, így más is rá tud csatlakozni. – Annak örülök a legjobban, hogy jól működik és koncertek után nagyon jó beszélgetések vannak. Nem egy kommenthajhász előadás, de ha van visszajelzés, az mindig izgalmas, fontos mondanivalóval. Ez a hátránya is, mert egy social médiában szocializált világban nehezebb eljuttatni a közönséghez. A Kvark nem sűríthető egy húszmásodperces tik-tok videóba.

Bár elég sokat mozgott Európában, a győri és azon belül is a gyárvárosi kötődése nagyon meghatározó, és azt mondja, hogy ha hozzá tud tenni valamit a helyi kulturális élethez, azt feladatának is érzi. A most formálódó új zenei produkciónak pedig elsősorban a gyárvárosi tapasztalatai adják az ihletet.

Ennek Commie block a munkacíme

– angolul így mondják a panel negyedeket. Azt tapasztaltam az iskolában, hogy volt egy ilyen erősen megfogható közös gondolkodás az idősek, mondjuk a tanáraim részéről, amivel fiatalként iszonyú nehéz volt azonosulni. De jó megérteni utólag, hogy honnan fakadt és így kicsit talán helyre kerülnek, amik életidegennek tűntek nekünk akkor. Nagyon könnyű és élvezhető volt gyereknek és felelősség nélkül élni, mert elég kikövezett életutakat láttunk magunk körül, ami viszont nekünk nem adatik meg. Percről percre kell kitalálnunk merre tovább, aki ma kőműves, talán holnap grafikus.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában