Vendég

2024.05.14. 20:32

Nagy a választások tétje - Kövér László Győrbe látogatott - fotók

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz választmányi elnöke volt kedden este a Győri Polgári Fórum vendége a Zichy-palotában.

Kisalföld.hu

Kövér László házelnök és dr. Dézsi Csaba András Győr polgármestere a beszélgetésen. Fotó: Csapó Balázs

Fotó: CSAPO BALAZS

Az idén először lesz együtt az európai parlamenti és az önkormányzati választás június 9-én. Egy hónappal az esemény előtt sokan voltak kíváncsiak arra, merre megy az ország, és miért fontos számunkra az európai parlamenti képviselők személye, illetve az ezzel egyidőben rendezett önkormányzati voksolás. Az elnök rövid, átfogó beszéde után dr. Dézsi Csaba András polgármesterrel együtt válaszolt a résztvevők kérdéseire.

A Győri Polgári Fórum pódiumbeszélgetésén Kövér László elmondta, hogy bár az önkormányzati és az európai parlamenti választást energia és pénztakarékossági szempontok miatt tartják együtt, a két választás nagyon is összefügg egymással, s mindkettőnek ugyanaz a tétje.

– 34 éve kezdtünk bele Magyarország demokratikus úton történő újjáépítésébe, 14 éve, 2010-ben kezdtük meg a posztkommunizmus erőinek felszámolását is. Ez az idő emelkedő pályára állította Magyarországot. A magyar történelem egyik arany évtizede van mögöttünk – szögezte le a házelnök, aki arról is beszélt, hogy ebben a tíz évben a közmunka program révén százezreket sikerült bevonni a munkába és a 80 százalékuk elhelyezkedett a munkaerőpiacon. Már évek óta nem a munkahely, hanem a munkaerő hiánya korlátozza a gazdasági növekedésünket. Aki munkát akar, az el tud helyezkedni és egyre javuló vásárlóerővel rendelkező fizetésből tudja eltartani a családját. Európa, de talán a világ egyik legsokrétűbb és legbőkezűbb modellértékű családtámogatási rendszerét sikerült kiépíteni, ami jelzi, hogy a demográfiai krízist, amit a modern világ teremtett, azt nem feltétlenül a migrációval kell megoldani, hanem egy erős, masszív családtámogatással.

– Mi a tétje a közelgő választásnak – tette fel a kérdést az elnök. – Az, hogy mindazt, amit ez idő alatt elértünk, azt meg tudjuk-e őrizni vagy elveszik tőlünk – szögezte le röviden. –Nagy a tétje az önkormányzati választásnak is, de az európai parlamenti voksolásnak ilyen nagy tétje még nem volt. Miközben rendbe tettük az országot, eközben körülöttünk a világ összeomlott szellemi, erkölcsi értelemben, de az a minimum, hogy megrendültek a normális élet tartóoszlopai. Az a tétje a választásnak, hogy a saját önazonosságunkat, a saját kultúránkat, életmódunkat meg tudjuk-e őrizni. Nem babra megy a játék, gyerekeink, unokáink jövője, életmódja a tét. Az, hogy megmard-e magyarnak az ország, hogy az itt élők keresztény kultúrában nőnek bele vagy egy olyan káosz valósul meg pár életöltő alatt, ahol az utcán lehet követelni a kalifátus megalapítását, mint Németországban. A szuverénitásunkat, függetlenségünket, az önrendelkezésünket 1990 óta nem látott veszély fenyegeti. Ez nem drámai túlzás, ez a valóság – szögezte le az elnök, aki arról is beszélt, milyen sok akció zajlik évek óta a kormány megbuktatására, eltávolítására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában