Vármegyei Értéktár

2024.04.20. 20:27

Nemzeti kultúrákból adtak ízelítőt Fertőszentmiklóson - fotók

Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg szombaton a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Nemzetiségi Nap és Vármegyei Értéknapot, ezúttal Fertőszentmiklóson. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a térség hagyományainak, nemzeti értékeinek felkutatására és megőrzésére.

Varga Henrietta

Fotók: Szalay Károly

A vármegye az elmúlt évtizedben élen járt a nemzeti értékek gyűjtésében, a tájegységi értéktárak létrehozásában és működtetésében. A hazánkban honos tizenkét nemzetiségből kilenc rendelkezik legalább település szintjén képviselettel. Ezen hagyományoknak és értékeknek az őrzését, valamint az utókornak való átörökítését tarja feladatának a Győr- Moson-Sopron Vármegyei Értéktár Bizottság. 2016-ban indították útjára azt a rendezvényt, amely az értékőrzés mellett lehetőséget teremt arra is, hogy a nemzeti értékek és azok gyűjtése iránt érdeklődők kapcsolatot építhessenek és tapasztalatot cserélhessenek egymással. 

A találkozónak minden évben más vármegyei település ad otthont, idén Fertőszentmiklós vállalta magára a házigazda szerepét. A nemzetiségi napon az érdeklődők sokszínű kulturális forgataggal találkozhattak, ahol többek között megismerkedhettek a horvát, német, roma és lengyel kultúra képviselőivel.

Az esemény fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter, a hungarikum bizottság elnöke volt, aki egyúttal meg is nyitotta a színes és változatos programokat kínáló rendezvényt.

- "Állíts magadnak útjelzőket, helyezz el magadnak jelzőoszlopokat, irányítsd szívedet a kiépített útra! - mondja Jeremiás próféta". A mi vármegyei nemzetiségi és értéknapunk pontosan ilyen útjelző. 1100 év történelmi emlékét, épített és szellemi örökségét, a természeti szépségeket felvonultatva jelzi ezt az utat. Azt, hogy honnan jöttünk és hová is tartunk. Vezeti szívünket-lelkünket, hogy továbbra is tartsuk a jó irányt - kezdte beszédét dr. Nagy István. 

- Szívből jövő hűséggel ragaszkodunk kultúránkhoz, hagyományainkhoz, hitünkhöz és közösségeinkhez. Mindenki büszke arra, hogy milyen nemzetiségűnek született és nem kell csodálkoznunk azon, hogy erre mindenki a legnagyobb értékként tekint. Mert ha van valami, ami erőt ad nekünk, amire építkezhetünk, azok pontosan a gyökereink, amelyek belőlünk jönnek, azokból az ősi hagyományokból, kultúrákból, amelybe beleszülettünk. Az a dolgunk, hogy éljünk benne, hogy minden öröme áthasson bennünket. Ha horvátok vagyunk legyünk horvátok, ha magyarok, magyarok, ha németek, németek, mert pontosan az a dolog lényege, hogy erre büszkék legyünk. Mindnyájunknak van valami olyan, ami nincs meg a másiknak, de pont az hiányzik a másiknak az életéből, ami nekünk megvan. Így kell ezt összehangolni. Feltöltjük lelkünket, erőt merítünk a múltból, a megtartó hagyományainkból és folytatjuk utunkat - hangsúlyozta.

Az ünnepi alkalmon köszöntőt mondott a térség országgyűlési képviselője, Barcza Attila is.

- Számomra a Fertő táj, a Hanság és a Szigetköz hazánk legszebb természetföldrajzi környezetét jelenti. Sopron, Győr, Mosonmagyaróvár, Pannonhalma és a megye városai pedig olyan épített örökséget jelentenek, olyan egyedülálló épített örökséggel rendelkeznek, amely megőrzésre és fejlesztésre méltó. A nemzeti értékek megőrzése az identitásunk, a kultúránk fontos része. Azt, hogy ezt együttműködésben, békében tudjuk megtenni jó, előremutató és folytatásra méltó - foglalta össze gondolatait.

Horváth Tibor, Fertőszentmiklós polgármestere szintén köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy az erős nemzet sok lábon áll, több kultúrára épül, amely a mai világunkban elengedhetetlen. 

- A rendezvényen több olyan terméket, alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők, amit a magyar haza adott nekünk. Összejön a kultúra és az emberi alkotás, ami akkor tud nagyra nőni, ha békében, barátságban, összetartozásban, közösségben élhetünk - mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában