Kampány

Mától június 9-ig ismét a politika veszi át a főszerepet a hazai közbeszédben, hivatalosan is elkezdődik az önkormányzati és az európai parlamenti választás kampánya. Persze ez a „kampánystart” már rég megtörtént, már hónapok óta nem győzzük kapkodni a fejünket a ránk zúduló hírek olvastán, hallatán, hogy ki, mikor, mit, miért csinált, nem csinált, vagy éppen akart csinálni, de nem hagyták az elmúlt négy és fél évben.

Sajnos – a korom miatt sajnos – én már a rendszerváltás előtt is átéltem választási kampányt, ami elég vicces volt, mert hiszen leginkább csak egy jelölt volt, még akkor is, ha éppen kettőnek látszott. Én már akkor is szórakoztatónak találtam, ami csak fokozódott a többpártrendszer megjelenésével, és még tovább fokozódott az első önkormányzati választásokon, ahol a független (ön)jelöltek hada is megjelent.

Amúgy engem elsőként maga a kampány szó fogott meg. Egykori cukorgyári dolgozóként (élelmiszeripari technikumban érettségiztem) számomra addig mást jelentett, mi így hívtuk a répafeldolgozási időszakot, azt a 3–4 hónapot, ami alatt a gyár tulajdonképpen előállította a sok ezer tonna cukrot. Ilyenkor egy cukorgyár megállás nélkül működik, és amikor elfogy az utolsó szem répa is, leáll, minden gépet, berendezést, csövet, reteszt, csapot a darabjaira szednek és felkészítik a következő kampányra.

Vagyis míg egy cukorgyárban a kampány a lényeg, minden más annak sikere érdekében történik, a politikában fordítva, a kampány van azért, hogy a következő évek sikeresek legyenek. Azt javaslom, ez utóbbira figyeljen mindenki a várható nem kicsi kampányzajban. Arra, hogy kivel, kikkel lehet a saját települése és maga az ország sikeres. A kampány ugyanis lehet szórakoztató – lesz is sok helyen –, de a tét annál komolyabb.