1 százalék

2024.04.10. 08:58

Civileket támogató adóforintok – Sok szervezetnél a működés függ a beérkező pénztől

Kicsit több mint egy hónapig lehet még rendelkezni az adó 1 százalékokról. Az elmúlt évben a Győr-Moson-Sopron vármegyei szervezetek közül a legtöbben az Emberek az Állatokért Alapítvány munkáját segítették.

Dániel Viktória

A képen Solymosi Mónika, a Győri Állatmenhely munkatársa és a négyéves Guszti. A szervezet működéséhez szükséges összeg 65–70 százalékát a felajánlott adó 1 százalék fedezi.

Fotó: Rákóczy Ádám

Május 18-ig lehet rendelkezni az adó 1+1 százalékokról. Tavaly több mint 570 millió forinton osztozott 1593 szervezet Győr-­Moson-Sopronban. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kimutatásai alapján tavaly 68.441 adózó döntött úgy, hogy térségben működő szervezet munkáját segíti. Erre idén is van lehetőség, mivel több nagy civil szervezet éves működése ezeken a felajánlásokon múlik. Az 1+1 százalékról ugyanazon a felületen lehet rendelkezni, ahol az szja-bevallási tervezetet is látják az adózók. Papíralapon is lehet nyilatkozni.

Kicsit több mint egy hónapig lehet még rendelkezni az adó 1 százalékokról. Az elmúlt évben a Győr-Moson-Sopron vármegyei szervezetek közül a legtöbben az Emberek az Állatokért Alapítvány munkáját segítették. 

Kétszáz árva 

Az összesen 5815 felajánló mintegy 47 millió forintot adományozott a hontalan állatok megsegítésére. Nagy Péter, a Győri Állatmenhelyként is ismert civil szervezet kuratóriumi tagja lapunk kérdésére elmondta: éves működésük ezektől a felajánlásoktól függ. 
– Az adó 1 százalékokból beérkező összeg teszi ki az éves működési keretünk 65–70 százalékát. Enélkül nem tudnánk folytatni a munkánkat – mondta Nagy Péter. 
A győri a régió legnagyobb és a vármegye egyetlen hivatalos állatmenhelye, amely 1994 óta működik, és kétszáznál is több árvát látnak el napi szinten. 
– A működési költségek, mint a rezsi és az orvosi ellátás mellett minden évben igyekszünk valamilyen energetikai fejlesztést elvégezni, hogy ezzel is csökkentsük a kiadásainkat. A helyiségek és kennelek nagy igénybevétele miatt rendszeresen szükség van karbantartásra, amit szintén ebből fedezünk. 

Lurkók és mentők 

Tavaly a Győri Kórházért Alapítvány kapta a második legtöbb támogatást, a harmadik legmagasabb összegű felajánlás a Noé Állatvédő Alapítványhoz került. Emellett jelentős összegnek örülhetett a Győri Puha Praclik Egyesület, a Lurkó Győri Kórház Gyermekosztályért Alapítvány és a Kapuvári Mentők Egyesülete is. 

Együtt kerekezhetnek 

Az ikrényi székhelyű Tan­dem-Szem Egyesület látássérültek kerékpározását, sportolását segíti hosszú évek óta, emellett számos érzékenyítő programot is tartanak. Idén nagy célt tűztek ki maguk elé: el szeretnének kerékpározni a párizsi paralimpia megnyitójára. 
– Fel szeretnénk hívni a figyelmet a parasportolók eredményeire, valamint arra, hogy a fogyatékkal élőknek is szükségük van értékes szabadidős lehetőségekre – mondta el Pálmai-Matis Monika, az egyesület egyik elnöke. – Az ezzel járó költségekben lenne hatalmas segítség az adó 1 százalék felajánlás. Az éves működésünk során az adományokból javíttatjuk az egyesületi tandemkerékpárokat, amelyeknek köszönhetően látók és látássérültek együtt kerékpározhatnak, valamint túrákat is szoktunk szervezni. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában